A Red Bull szerint egy valódi megoldása van a motorkérdésüknek

Christian Horner, a Red Bull csapatfőnöke elmondta, a csapat számára „az egyetlen igazi megoldás” a Honda motorjának átvétele, miután a gyártó 2021 végén kivonul a Forma-1-ből.

A Red Bull szerint egy valódi megoldása van a motorkérdésüknek

A Honda tervezett kivonulása miatt a Red Bull Racing és testvércsapata, az AlphaTauri is motort kell, hogy keressen 2022-re és utána. Előbbi csapatfőnöke, Christian Horner szerint ők elsősorban a Honda motorjait használnák, ami viszont csak akkor történhet meg, ha a Forma-1 befagyasztja a motorok fejlesztését.

A szakember a Skynak nyilatkozott: „Elég kevés időnk van, 18 hónap alatt kell megoldani a dolgot. Azonban minél inkább vizsgálódunk, annál inkább úgy tűnik, hogy az egyetlen valódi megoldás az, hogy megállapodunk a Hondával a szellemi tulajdon átvételéről a motorra.”

„Persze ez is a szabályoktól is függ. Csak akkor van értelme egy független motorszállítónak a Red Bullhoz, ha befagyasztják azokat, mert lehetetlen az effajta motorok fejlesztését egy magunkfajta csapatnak finanszíroznia.”

Még több F1 hír:

„A részletekről csak a Honda vezetésével kell megállapodnunk, de ismét, ez elsősorban a szabályok alakulásától függ. Létfontosságú, hogy ezek be legyenek fagyasztva addig, amíg az új motorformulát be nem vezetik.”

Horner szerint azért is fontos, hogy a sorozat leállítsa a motorfejlesztéseket, hogy a sport ne maradjon csak három motorszállítóval: „Az, hogy a Hondához hasonló motorgyártó is elhagy minket, komoly ébresztő a Forma-1-nek. Csak hárman maradnak, ezzel pedig borotvaélen táncol a sport, épp ezért kell, hogy a szabályalkotók megragadják a gyeplőt.”

„Az FIA, a jogbirtokosok, mindenkinek muszáj kicsit igyekeznie és a dolgát végezni. Mindenképpen káros, hogy elveszítettünk egy motorszállítót és kriminális lenne, ha ezek az erőforrások csak egy polcon porosodnának valahol Japánban.”

A Mercedes, akik jövőre már négy csapatot fognak ellátni, már elzárkóztak attól, hogy bármelyik Red Bull-csapatot is kisegítsék, így a jelenlegiek közül a két megmaradt lehetőség a Ferrari és a Renault. Horner azonban elmondta, az A-tervre összpontosítanak: azaz, hogy a Honda motorjait használják tovább:

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

„Toto tisztázta, a Mercedes hol áll a kérdésben, a Ferrarinak meg megvannak a saját bajaik is. A Renault nem igazán szeretne minket támogatni, már másféle céljaik vannak, kényelmetlen lenne nekik a Red Bullhoz hasonló csapatot ellátni motorokkal, mert nem egy fiókcsapatnak beillő kisebb istálló vagyunk.”

A Forma-1 szabályai szerint amennyiben a csapat nem talál magának megfelelő megoldást 2021 júniusáig, akkor a legkevesebb csapatot ellátó csapatnak – azaz a Renault-nak – kell motort adniuk nekik, még az előző futam alkalmával a franciák csapatfőnöke, Cyril Abiteboul erről így beszélt:

„Nem hiszem ez annak a kérdése, hogy szeretnénk-e őket támogatni, vagy sem. Ismerjük a szabályokat és elfogadjuk őket. Ez a része a sportnak. A részleteket is tudjuk, bárki meg is nézheti, mikorra kell ennek kiderülnie, szóval egyelőre van idő megoldani a helyzetet.”

Prost elmondta: Gasly nem jön a Renault-hoz, Ocon ellenben...

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Prost elmondta: Gasly nem jön a Renault-hoz, Ocon ellenben...
Előző cikk

Prost elmondta: Gasly nem jön a Renault-hoz, Ocon ellenben...

Következő cikk

Így fest majd a rajtrács a Portugál Nagydíjon

Így fest majd a rajtrács a Portugál Nagydíjon
Hozzászólások betöltése