Óriási előnnyel végzett az élen a Mercedes a Ferrari előtt a Kanadai Nagydíj első edzésén

megosztás
hozzászólás
Óriási előnnyel végzett az élen a Mercedes a Ferrari előtt a Kanadai Nagydíj első edzésén
Szerző:
2019. jún. 7. 15:44

A Mercedes rendkívül magabiztosan végzett az élen a Ferrari és a Red Bull előtt. Lewis Hamilton és Valtteri Bottas esélyt sem adott a riválisoknak, már az FP1-en sem. A W10 a lágy és a közepes gumikon is gyors volt.

A versenyzők teljesen száraz körülmények között, 17°C-os levegő és 28°C-os pályahőmérséklet mellett gurulhattak pályára a montreali aszfaltcsíkon. Sainz akcióba lendült a McLarennel a közepes gumikon, akit az Alfa Romeo, a Haas, a Williams és a Toro Rosso követett. Pár perc alatt a mezőny legnagyobb része teljesítette az installációs körét a nagyon poros és piszkos utcai pályán.

Az első időre 5 percet kellett várnunk, ami Norris nevéhez fűződött a McLarennel: 1:23.598. A következő időre többet kellett várnunk, amit pedig a Williams tesztpilótája, Latifi futott meg: 1:21.644. A kanadai pilóta Kubica helyén kapott lehetőséget. 

Az FP1 igazán valamivel több mint 1 órával a leintés előtt indult be, ez volt az a pont, amikor a versenyzők ellepték a pályát. 

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Max Verstappen, Red Bull Racing RB15

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

Végül a legjobb idővel a Mercedes állt elő, nem meglepő módon, hiszen a W10 eddig is gyors volt, és ne feledjük, egy teljesen új, továbbfejlesztett és friss motorral teszteltek, szemben a Ferrarival, mely Spanyolország óta használja a 2-es specifikációját. Az olaszok erre a hétvégére az új turbót és a szintén új MGU-H-t szerelték be az autóikba.

Még több F1 hír:

Hamilton ideje nagyon erősnek tűnt a poros, és piszkos aszfalton, bár Bottas nem volt messze a címvédőtől, ellenben a Ferrarival és a Red Bullal, akik mellőzték a lágy gumik használatát. A Mercedes először a lágy gumikkal lépett oda, majd jöttek a közepesek, a már valamivel tisztább pályán, de ezeken a keverékeken is rendkívül gyorsak voltak.

Leclerc volt a harmadik leggyorsabb, hozzá nagyon közel Verstappen, majd csak utána jött Vettel. A másik Red Bullal Gasly nem lehet elégedett, mivel csak a 13. időt rakta össze. A „bikák” az FP1 ideje alatt Verstappennél padlólemezt is cseréltek, miközben egy frissített diffúzort teszteltek.

A középcsaptok közül a McLaren diktálta a tempót Sainz vezetésével. A spanyol ezzel az idővel a gyári Renault autóit előzte meg, beleértve a Racing Pointot és a Haast is. A különbségek itt-ott szokásos módon kicsik voltak.

A mezőny utolsó fele Giovinazzi nevével kezdődött, akinek az FP1 második felében volt egy csattanása, amit a hátsó felfüggesztés bánt. Az olasz miatt perceken át VSC fázis volt érvényben, ami kissé veszélyesnek tűnt a munkagépekkel és a szakemberekkel a pályán. A Toro Rosso nem lehet túl elégedett ezzel a 16. és 18. helyével, közte a hazai pályán versenyző Strollal. A mezőny vége pedig a Willaimsé.

FP1 - Kanadai Nagydíj

Helyezés Versenyző Kör Idő Különbség Intervallum Átl.seb (km/h)
1 United Kingdom Lewis Hamilton 31 1'12.767     215.751
2 Finland Valtteri Bottas 25 1'12.914 0.147 0.147 215.316
3 Monaco Charles Leclerc 24 1'13.720 0.953 0.806 212.962
4 Netherlands Max Verstappen 26 1'13.755 0.988 0.035 212.861
5 Germany Sebastian Vettel 28 1'13.905 1.138 0.150 212.429
6 Finland Kimi Raikkonen 30 1'13.945 1.178 0.040 212.314
7 Spain Carlos Sainz Jr. 34 1'13.973 1.206 0.028 212.234
8 Australia Daniel Ricciardo 31 1'14.123 1.356 0.150 211.804
Következő cikk
Új turbót és MGU-H-t kapott a Ferrari Kanadában

Előző cikk

Új turbót és MGU-H-t kapott a Ferrari Kanadában

Következő cikk

A Mercedes szerint nincs szükség drasztikus szabályváltozásokra az F1-ben: „Nem lesz V12...”

A Mercedes szerint nincs szükség drasztikus szabályváltozásokra az F1-ben: „Nem lesz V12...”
Hozzászólások betöltése
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről