A Mercedes szerint nincs szükség drasztikus szabályváltozásokra az F1-ben: „Nem lesz V12...”

Toto Wolff szerint a jelenlegi generáció egyszerűen nem foglalkozik már azzal, hogy milyenek voltak a régmúlt motorjai, és a fejlődés is teljesen más irányt mutat, így kizárt, hogy a V12-es visszatérjenek, akárcsak a V10 és a V8 esetében.

Toto Wolff, Executive Director (Business), Mercedes AMG, on the pit wall

Fotót készítette: Mark Sutton / Motorsport Images

A Forma-1 komoly változások előtt áll, miközben a Mercedesismét erősen dominál a Forma-1-ben. A németek legutóbb a Kanadai Nagydíj első szabadedzésén mentek egy nagy időt, amivel kvázi állva hagyták a mezőnyt.

Még több F1 hír:

2021-től komoly szabályváltozások léphetnek érvénybe, és később a motorok is változni fognak. Sokan örülnének a V12-es erőforrások visszatérésének, és Lewis Hamilton ezt maximálisan támogatná, akárcsak a nehezebben vezethető autókat.

Toto Wolff, a Mercedes csapatának első embere azonban azt mondja, mindez nem lehetséges, több okból kifolyólag sem. Az osztrák nem ért egyet azzal, hogy vissza kell hozni a múltat.

„Azt gondolom erről, hogy valahol mindannyian dinoszauruszok vagyunk, mert mindannyian szeretjük a V12-es motorok hangját, és imádjuk a régi autókat, valamint látni akarjuk, ahogy a versenyzők váltanak, és azt a sok vibrációt. Ha azonban ez megtörténne, az sok panasszal is járna. Egyszerűen más időket élünk, és a fiatalabb nemzedéket nem érdekli a V12. És ezt figyelembe kell venni.”

„Ezeknek az autóknak a leghatékonyabbnak kell lenniük, ami igaz a motorokra is. A technológia pedig túlmutat mindenen, ami korábban volt. És ugyanez a csúcstechnológia kapott helyet a közúti autókban is. Nem hiszem, hogy visszaforgathatnánk az időt. Ha egy régi autót hoznánk vissza a pályára, akkor azt mondnánk, hogy túl lassú, és nem úgy mozog a kanyarokban, ahogy kellene, valamint retro módon néz ki. Mindig visszatekintünk a múltba, de ez már csak a múlt.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10

Fotó készítője: Zak Mauger / LAT Images

De vajon mit hoznak az új szabályok? Mik várhatóak a folytatásban? Mik azok a dolgok, amik megváltoztathatják a sportot?

„Minden alkalommal, amikor megváltoztatjuk a szabályokat, a nagyobb erőforrásokkal rendelkező csapatok kerülnek előtérbe. Lehetséges, hogy időként van egy csapat, mely kiugró, és jónak tűnik, mint azt láthattuk is a téli teszteken Barcelonában az Alfa Romeo esetében. Ugyanakkor a Ferrari, a Red Bull és a mi erőforrásaink más szintet képeznek. Tehát az egyetlen módja annak, hogy a versenyek olyanok legyenek, mint azt szeretnék, az, hogy nem változtatjuk meg a szabályokat. Láthattuk a 2012-es szezont, és azt, hogy 6 különböző győztesünk volt, valamint a gumik tisztességesen működtek, és kicsit ott volt az ismeretlen. Minél hosszabb ideig maradnak a szabályok, annál nagyobb teljesítmény érhető el.”

„Most mindenki azt gondolja, hogy ezzel változni fognak a dolgok. Ugyanezt történt a Red Bullal öt esztendővel ezelőtt, és előtte a Ferrarival. Azt hiszem, épp az ellenkezőjét kell tennünk, és hagyjuk azt, hogy a többiek felzárkózzanak.”

A motorok fejlődése is töretlen, de a teljesen elektromos hajtás nem feltétlen jelenti a jövőt az F1-ben.

„Azt nem mondanám, hogy soha… Inkább összehasonlítanám ezt a közúti autóiparral, ahol a Daimler megpróbál valami ilyesmit csinálni. 2030-ra várhatóan 50% lesz az arány a hibrid, vagy az elektromos hajtást illetően. Ha megnézzük ezt, akkor szerintem ez a motorok következő generációját tekintve 2025/2026 lehet. Akkor pedig 50/50 lehet ez az arány. A napjainkban mindez csak 20%-ot jelent, míg a következő generációban már 50% lesz. Az elektromos motorok és a hasznosítható energiák minden évben csak erősebbé válnak, így persze a hagyományos belső égésű motorok több hibrid komponenst kapnak.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Óriási előnnyel végzett az élen a Mercedes a Ferrari előtt a Kanadai Nagydíj első edzésén
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: második szabadedzés - Kanadai Nagydíj (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország