A Mercedes megfejtette, hogy milyen fékhibával álltak szemben Bahreinben

A Mercedes megfejtette, hogy milyen fékhibával álltak szemben Bahreinben

A Mercedes megváltoztatta a beállításokat Lewis Hamilton és Nico Rosberg autóján is. A cél az volt, hogy versenyképesek legyenek a Ferrari ellen. A fegyver azonban majdnem visszafelé sült el, ugyanis ezek a változtatások eredményezték a...

Rosberg elvesztette a második helyét Kimi Räikkönennel szemben az utolsó előtti körben, miután elfékezte magát az első kanyarban. Ezzel minden esély elveszett a kettős győzelemre.

„Nico fékrendszerében egész verseny alatt láttuk az első körtől kezdve, de végül csak a verseny végén okozott problémát. Ezért szélesítette ki az egyes kanyart, mert a fékrendszer aktívból passzívba ment át, innentől kezdve már nincs benne erő.” – magyarázta a Mercedes technikai főnöke, Paddy Lowe. „Rendben van, mert ilyenkor még van féked, de nem teljesen úgy működik, mint ahogy kellene.”

Hamiltonnál a probléma az utolsó körön jött elő, szintén az egyes kanyarban, és Lowe megerősítette, hogy ez is fékrendszeri hiba volt. Igazából a brit versenyét annyira nem befolyásolta.

„Szerintem a fékeim kicsit túlmelegedtek, amikor pár lekörözött mögött mentem.” – mondta Hamilton – „Amikor mögöttük autózol, akkor nem jut be annyi hűvös levegő a fékekhez, szóval túlmelegednek. De ez tényleg nem volt probléma.”

A Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff elmagyarázta, hogy a beállításokat megváltoztatták péntekről szombatra, mert hosszútávon úgy tűnt, hogy a Ferrarinak előnye van az abroncsok terén. A változtatások extra igénybevételnek tették ki a fékeket, és ez vezetett a hibához.

„Ezek beállítási problémák, és tudtuk, hogy a változtatások hatással lesznek a fékek hőmérsékletére. Tudjuk mit csináltunk. De amikor ilyen kemény verseny van ennyi előzéssel, főleg Nico esetében, vagy a lekörözöttek kikerülésekor a verseny végén, akkor előfordul. Amikor egy másik autót követsz, vagy akár többet, a levegőáramlás akadályoztatva van, és a fékek ilyenkor elmennek.”

„Nincs egyetlen megoldás, szóval megpróbálod beazonosítani a problémát, amit pénteken észleltünk, majd szombat délután megpróbáltuk kiküszöbölni. Az egyik a fékeket érintette, szóval tudtuk, hogy probléma lesz. Majdnem a versenyünkbe került, de a második helyet biztos, hogy emiatt vesztettük el. Át kell néznünk a dolgokat, és a jövőben ezt máshogy kell csinálnunk.”

Wolff hozzátette, hogy Hamilton problémája meglepte a csapatot, mert Rosbergre fókuszáltak.

„Érdekes, mert az egész autóról beszéltünk, és a problémákról, illetve arról, hogy Räikkönen egyre közeledik. Szóval Nico autóján nem ért minket váratlanul, hogy magasabbak a hőmérsékletek. Lewis esetében ez jobban meglepett minket, de biztos ahhoz van köze, hogy látta Kimit közeledni, és jobban nyomta, hogy minél hamarabb átjusson a lekörözötteken.”

„Lewis gondjai csak az utolsó körben jelentkeztek, miután keményet fékezett a hosszú egyenes végén. Egy egész köre volt a fékrendszer nélkül.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING