A Lotus továbbra is vár a nagy visszatérésre, de egyelőre nincs elég erő az autóban

A Lotus továbbra is vár a nagy visszatérésre, de egyelőre nincs elég erő az autóban

A Lotus továbbra sem tud kijönni az idei gödörből, és minden bizonnyal már nem is fog nekik sikerülni. Az istálló Ausztriában is képtelen volt a pontszerző helyekért harcolni.

Írta: N. Márton

Romain Grosjean, 14. hely: „Ma nem volt könnyű. Voltak különböző gondok a verseny alatt, megfelelő teljesítmény nélkül komoly kihívás harcolni. Nagyon hamar lágy gumikon voltunk, de sajnos ez megnehezítette a verseny későbbi részét. A csapatnak eddig mindig sikerült, de most még várnunk kell a nagy visszatérésre. Lehet, hogy nagy a hátrányunk, de azt tudjuk, hogy keményen fogunk dolgozni, és minden tőlünk telhetőt megteszünk.”

Pastor Maldonado, 12. hely: „Számomra egész jó volt az autó egész hétvégén. Befejeztük a versenyt, ami pozitív, mert ennél többet nem lehetett kihozni a csomagból. A lassú kanyarokban nagyon sok időt veszítünk, ezen javítanunk kell, a gyorsabb kanyarokban nem olyan rossz a helyzet. Sajnos a verseny elején gondjaim akadtak a fékekkel, így nem nagyon tudtam harcolni a körülöttem lévőkkel. Ezután figyelnem kellett az üzemanyagra, és a fékekre is, hogy eltudjak jutni a kockás zászlóig. Silverstone sokkal jobban feküdni fog nekünk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Alan Permane: „Ez egy kemény verseny volt, több szempontból is. Tudtuk, hogy ez a pálya mindenképp nagy kihívás lesz számunkra, és a fékek miatt is aggódhattunk a forró körülmények miatt. Spielbergben meg kellett tanulnunk az új pályát, de Silverstone ismerős helyszín, így ott jobban kiderül, hogy mire képes a csomagunk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Pastor Maldonado , Romain Grosjean
Cikk típusa BRÉKING