A Honda szerint van hasonlóság a 2009-es Brawn GP és a Red Bull autóinak fejlesztésében
A Honda szerint vannak hasonlóságok abban, ahogy a japán gyártó kifejlesztette a Brawn 2009-es autóját és a Red Bull autóit.
A japán cég 1991 óta először nyert világbajnoki címet 2021-ben, amikor Max Verstappen a Honda-motoros Red Bullal egy óriási csatában, a végletekig kiélezett küzdelemben legyőzte Lewis Hamiltont. Bár 30 év óta ez volt az első alkalom, hogy egy bajnokcsapat részesei voltak, mégis nagy szerepet játszottak egy bajnok autó fejlesztésében, alig több mint egy évtizeddel ezelőtt.
Amikor 2009-ben kiszálltak a sportból, eladták csapatukat és az általuk fejleszett autót Ross Brawnnak, aki saját csapatával mindkét bajnoki címet megnyerte.
„2007-ben és 2008-ban a futómű és a motor terén nagyon szorosan együttműködtünk, hogy a 2009-es autó elkészüljön. A Red Bullnál valahogy ugyanezt érzem. Elmondjuk egymásnak, hogy mit szeretnénk csinálni, majd kompromisszumot kötünk, hogy mi a legjobb az autó teljesítménye szempontjából" - mondta Tanabe a The Race-nek.
A Honda azután kezdett el motort szállítani a Red Bullnak és fiókcsapatának, hogy a McLarennel katasztrofálisan sikeredett a Forma–1-be való visszatérésük. A dolgok azonnal jobban mentek az új partnerekkel, de Tanabe úgy érzi, hogy csak a megbízhatósági problémák kiküszöbölése után kezdtek igazán belelendülni az erőforrások tényleges fejlesztésébe.
„Sok időt töltöttünk a problémák kijavításával. Ez egyfajta negatív fejlődés volt, mindig próbáltunk valamit helyrehozni. Aztán úgy érzem, hogy 2018-19-ben egy pozitív fejlesztési ciklusba tudtunk lépni. Elértünk egy bizonyos szintű megbízhatóságot, majd elkezdtünk időt szakítani arra, hogy a korábbiaknál jobban fejlesszük a teljesítményt. Ez volt a legnagyobb változás“ - mondja Tanabe.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.