Marc Marquez megmentője: „Egy szemernyit sem aludtam!”

Marc Marquez karrierje veszélybe került, miután eltörte a jobb karját, azonban sikerült visszatérnie a pályára – ennek körülményeiről nyilatkozott a sebésze, akinek sokat köszönhet a spanyol.

Marc Marquez, Repsol Honda Team

Marc Marquez a 2020-as Spanyol Nagydíjon törte el a jobb karját, ami miatt rengeteg futamot kellett kihagynia, majd a 2022-es év második felében térhetett vissza véglegesen a MotoGP-be.

A spanyol ikonról nemrég az Amazon készített egy dokumentumfilmet, a Marc Marquez: All In február 20-án fog megjelenni. Ennek apropóján a Motorsport.com spanyol kiadása készített interjút Marquez sebeszével, aki nagymértékben hozzájárult ahhoz, hogy nem kellett befejeznie a karrierjét a 29 éves pilótának.

Dr. Joaquin Sanchez-Sotelót arról kérdezte meg testvéroldalunk, hogy milyen páciens volt Marquez, ennek kapcsán két dolgot emelt ki a szakember:

További híreink:

„Marcra páciensként két dolog jellemző. Az egyik, hogy megbízik a szakemberek szavában. Direkt és egyértelmű kommunikációt vár el tőlünk. Emellett azt emelném ki, hogy amit csinál, abba mindent belead.”

„Tudnod kell, hogy ha megengeded neki, hogy fekvőtámaszokat csináljon, akkor nem egyet, hanem százat fog csinálni. Meg is mondta nekem, hogy csak akkor engedjek neki bizonyos dolgokat, ha biztos vagyok abban, hogy biztonságosan tudja végezni őket.”

Sanchez-Sotelo arra is válaszolt, hogy beszélt-e Marquezzel annak a lehetőségéről, hogy sikertelen lesz az utolsó, negyedik műtétje:

Még több hír:

„Segített, hogy átfogó tervünk volt, és rendkívül figyeltünk a részletekre. Más sebészek azt tanácsolták, hogy ugyanott vágjak bele a csontba, ahol korábban eltört. Szerintem viszont ez rizikósabb lett volna, mivel korábban belül fertőzött volt a csont.”

„Az volt a célom, hogy minél kisebb legyen a kockázat a műtétben, ezért úgy döntöttem, hogy kicsit magasabb helyen vágok bele a csontba, így csökkentve a komplikációk esélyét.”

„Bár egy operációs szobában mindig felmerülhetnek problémák, de úgy éreztem, hogy rendben fog menni. Persze az operáció előtti éjszaka egy szemernyit sem aludtam. Az járt a fejemben, hogy ’Istenem, remélem, minden jól megy majd’!”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bagnaia: a 2023-as Ducati vezethetősége „ideges és agresszív”
Következő cikk Marquez nem túl bizakodó: "Nem ezzel a motorral leszek világbajnok..."

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország Magyarország