A MotoGP legszebb lányai Németországból

megosztás
hozzászólás
A MotoGP legszebb lányai Németországból
2019. júl. 11. 19:05

Természetesen ezúttal sem maradhat el a szokásos képes összeállítás a MotoGP legutóbbi versenyhétvégéjéről, középpontba helyezvén a rajtrácslányokat, akik ezúttal is hozzájárultak a show-hoz.

A MotoGP mezőnye legutóbb Németországban vendégeskedett, ahol ismét Marc Marquez nyert. A címvédő már 185 pontot számol az élen, míg a második helyen Andrea Dovizioso 127 egységgel várja a folytatást a 21 pontos csapattársa, Danilo Petrucci és a 101 pontos Álex Rins előtt. A legjobb ötben még Maverick Vinales van ott 85 ponttal a 80 pontos Valentino Rossi előtt, aki a három kiesését követően csak 8. lett.

Még mindig sok futam van hátra, de Marquez kezd ellépni a mezőnytől, ami igen hamar egy drasztikus különbséget eredményezhet. A spanyol rekorder idén már öt alkalommal nyert, és csak egyszer esett ki. Ezen kívül csak második helyei vannak, ami mindent elmond a szezonjáról, mely valószínűleg egy újabb címmel ér majd véget számára.

Marquez mondhatni egyedül húzza a Hondát, de a japán gyártó így is vezeti a bajnokságot 191 ponttal a 157 pontos Ducati és 153 pontos Yamaha előtt, mely idén eddig csak egyetlen egy alkalommal tudott nyerni, addig az olaszok kétszer. A folytatás Csehországban lesz, de addig is nézzünk meg egy képes összeállítást a Németországban megjelent rajtrácslányokról!

Slider
Lista

Girls

Girls
1/41

Fotót készítette: Gold and Goose / LAT Images

Girls

Girls
2/41

3/41

4/41

5/41

6/41

7/41

8/41

9/41

10/41

11/41

12/41

13/41

14/41

15/41

16/41

17/41

18/41

19/41

20/41

21/41

22/41

23/41

24/41

25/41

26/41

27/41

28/41

29/41

30/41

31/41

32/41

33/41

34/41

35/41

Fotót készítette: Gold and Goose / LAT Images

Girl

Girl
36/41

37/41

38/41

39/41

40/41

41/41

Fotót készítette: Gold and Goose / LAT Images

Következő cikk
Rossi: Sajnos már tavaly is öreg voltam

Előző cikk

Rossi: Sajnos már tavaly is öreg voltam

Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat MotoGP
Esemény Német GP
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről