Vettel: Egy lehetősége volt Hamiltonnak, és élni tudott vele

A Red Bull Racing német versenyzője elismerte a vereséget Austinban, de nem volt elégedett az egyik lekörözéssel, mely lehetővé tette Lewis Hamilton számára az előzést.Sebastian Vettel azonban most már csak Brazíliára koncentrál.  

Fotó: Red Bull Racing
Sebastian Vettel:
Nagyon boldog vagyok a csapat újabb sikere miatt. Természetesen sajnálom, hogy nem sikerült megnyernem a versenyt, és azt, hogy Mark (Webber) nem tudott célba érni, de még így is meg tudtuk védeni a címünket, akárcsak tettük azt tavaly is. Ez egy fantasztikus és hihetetlen eredmény tőlünk, mely mögött rengeteg munka és odaadás áll. Nem sok csapat mondhatja el magáról azt, hogy egymás után három alkalommal is megvédi a címét a Forma-1-ben, miközben olyan ellenfeleink vannak, mint a Ferrari, vagy épp a McLaren.”

„A versenyem egészen jól sikerült, miután a rajtom tiszta volt és a tempóm sem volt rossz. Lewis (Hamilton) azonban nem szakadt le rólam, és időről időre meg tudott közelíteni. A legnagyobb problémát az egyik lekörözés jelentette, ami sajnálatos, miután Narain (Karthikeyan) nem volt versenyben. Lewisnak egy lehetősége volt ellenem, és ezt akkor ott ki is tudta használni. Tisztességes előzés volt, de nyilvánvaló, hogy mindez a győzelmembe került.”

„Ezt követően minden tőlem telhetőt megpróbáltam, és az utolsó pillanatig keményen nyomtam, de már nem tudtam őt visszaelőzni. Megérdemelten nyert, és jót csatáztunk egymással, persze sokkal jobb lett volna, ha az első helyen fejezem be a futamot, hiszen akkor most kényelmesebben érezhetném magam.”

„Egy szenzációs utolsó futam áll előttünk Brazíliában, ahol ezelőtt már oly sokszor eldőlt a bajnoki cím sorsa. Ez idén is így lesz, és úgy hallottam, hogy van esély az esőre, ami érdekessé teheti a dolgokat. Az autónk versenyképes, de természetesen utána kell néznünk, hogy mi történt Mark autójával, mivel a megbízhatóság a legfontosabb. Rengeteget dolgoztunk ezen a területen, de úgy tűnik, hogy még mindig vannak hiányosságaink. A csapat azonban remek munkát végez.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING