Vettel nem esik pánikba Hamilton és a Mercedes miatt

Sebastian Vettel továbbra is nyugodt próbál maradni, független attól, hogy Monzában nagy verést kaptak a Mercedestől.

Az Olasz Nagydíjig Vettel vezette a bajnokságot, méghozzá az idény legelejétől. Most már Hamilton áll az élen, de csak három pont az előnye, ugyanakkor a monzai dominancia vészjósoló is lehet a Ferrari számára.

Ezen a hétvégén Szingapúrban versenyez az F1 mezőnye, ami papíron a Ferrarinak fekszik jobban. Vettel továbbra is próbál nyugodt maradni, legalábbis ezt mutatja kifelé…

„Nincs értelme pánikba esni egyetlen egy futam miatt. Nyilvánvalóan más lenne a helyzet, ha ez a következő versenyeken is így lenne, de senki sem tudja, hogy mi lesz. Mi a Ferrarinál tudjuk, hogy mire vagyunk képesek és eddig egész jó munkát végeztünk. A folytatásban nekünk is növelnünk kell a tempót, és így is fogunk tenni.”

„Soha nem jó, ha kikapsz a riválisodtól, főleg ekkora különbséggel, de vannak versenyek, amikor nem jön ki a lépés számodra, vagy az adott pálya egyszerűen jobban fekszik a másik csapatnak. Ez az egész szezon során így volt eddig, és talán a folytatásban is ez lesz a helyzet. Nagyon magabiztos vagyok Szingapúrt illetően, mert ez egy kiváló helyszín számunkra.”

A Ferrari elnöke és csapatfőnöke igen bosszúsan nyilatkozott Monza után, de Vettel szerint ez javarészt csak a média szüleménye.

„Mindig könnyebb odafigyelni a negatív szavakra és felnagyítani azokat. Monzában nem nyertünk, és csalódottak voltunk. Szerettünk volna jobb eredményt elérni a hazai közönségünk előtt. Ennyi történt. Ebben a helyzetben mindenki egy kicsit csalódottabb, pláne, ha a Ferrariról beszélünk. Nem látok ebben semmi furcsát.”

„A csapatnál ugyanolyan jó a hangulat, mint ezelőtt volt. Nem foglalkozunk azzal, hogy ki vezeti a bajnokságot. Az a fontos, hogy a végén ott legyünk az élen. Versenyről versenyre dolgozunk, és csak az adott kihívásra koncentrálunk. A mi dolgunk az, hogy most itt Szingapúrban nyerjünk, és ha meglesz a lehetőségünk rá, akkor meg fogjuk tenni.”

Járd körbe a FERRARI legújabb autóját: penge lett!

„A Mercedes mellett a Red Bull is ott lehet a harcban. A közelmúltban sikerült megtenniük pár lépést előre és Szingapúr mindig is feküdt nekik. Közel lehetünk egymáshoz, de a papírforma nem mindig jön be. Meglátjuk, hogy mi lesz a hétvégén, de biztosan egy kemény hétvége vár ránk az időjárási feltételek miatt.”

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Szingapúri Nagydíj
Pálya Singapore Street Circuit
Versenyzők Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari
Cikk típusa Motorsport.com hírek