Forma-1 2017

Sokkoló: így esett rá Palmer Alonso McLaren-Hondájára

Ezek után nem meglepő, hogy Fernando Alonso megunta a dolgot, és végül nem fejezte be a Belga Nagydíjat a McLaren-Honda volánja mögött.

Továbbra sem egyértelmű, hogy 2005/2006 bajnoka miért állt ki és adta fel a belga versenyt vasárnap. A spanyol állítja, motorgondjai voltak, addig a Honda semmi erre utaló jelet nem talált az adatokban, szóval a helyzet több mint érdekes.

Páran azt sejtik a háttérben, hogy Fernandónak egyszerűen elege lett, és már nem látta értelmét annak, hogy a pályán legyen, noha eleinte jó helyzetben volt, de legbelül ő is tudta, hogy ez nem maradhat így.

Autós újságírót keresünk a Motor1 hazai csapatába, dolgozz velünk!

A rajtot több mint nagyszerűen kapta el a McLaren versenyzője, aki pár másodperccel a zöld jelzés után már ott volt közvetlen a két Red Bull mögött. Sokáig azonban ő sem tudta maga mögött tartani a riválisokat, akik az egyenesben sokkal gyorsabbak voltak nála.

Érdekesség, hogy még az a Renault is „rakétaként” esett rá Alonsóra, akiknek a versenyzői egész hétvégén a nagyon gyenge végsebességre panaszkodtak. A következő onboardos videóban Jolyon Palmer és a spanyol sztár csatáját nézhetitek meg. Fernando nagyon nem hagyta magát és még a pályáról is leterelte a társát, aki ennek természetesen nem örült.

A HIVATALOS ONBOARD VIDEÓ ELÉRÉSÉHEZ NINCS MÁS DOLGOD, MINT ERRE A LINKRE KATTINTANI!

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Belga Nagydíj
Alesemény Vasárnap
Pálya Spa-Francorchamps
Versenyzők Fernando Alonso , Jolyon Palmer
Csapatok McLaren , Renault F1 Team
Cikk típusa BRÉKING
Címke onboard
Topic Forma-1 2017