Smedley osztja Massa véleményét: Túl sok a politika a Ferrarinál

Smedley osztja Massa véleményét: Túl sok a politika a Ferrarinál

Rob Smedley most egy lényegesen nyugodtabb környezetben dolgozhat a Williamsnél, mint a Ferrarinál, de szerinte a briteknél is állandó a nyomás.

2014-re Smedley is csatlakozott az időközben teljesen átstrukturált Williamshez, mely messze versenyképesebb, mint tavaly, valamint a korábbi évekhez képest is jobb formát mutat. A csapat egyre több pénzből gazdálkodhat, hála többek között a Martinivel kötött szerződésének, valamint az új szakemberek láthatóan sokat segítettek a csapat teljesítményében.

Az egyik fő alkotóelemet Smedley jelentheti, aki éveken át volt Felipe Massa versenymérnöke a Ferrarinál. Grove-ban azonban nagyobb hatáskört kapott, de ezzel együtt a politika is messze kisebb befolyásolással bír, mint Maranellóban.

Massához hasonlóan a brit is megerősítette ezt.

„Sokáig dolgoztam versenymérnökként a Ferrarinál. Ezen időszak alatt fokozatosan egyre több feladatot vettem át. A nyomás és a kihívások továbbra is ugyanazok. Itt azonban nincsenek késések, és a politika sincs jelen. Az emberek nagyon nyitottak és a dolgok valóban gyorsan változnak. Ha változtatni akarunk bizonyos területeken, akkor azt könnyen megtehetjük egyik napról a másikra.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Egyelőre azonban a Williamsnél sem megy minden zökkenőmentesen, hiszen az átalakítások még nem értek véget.

„Egyelőre nem hoztuk létre az optimális struktúránkat és éppen emiatt tovább fogunk fejlődni. Több szakképzett munkaerőt szeretnénk látni, valamint más területeken is fejlesztünk még.” – tette hozzá a tapasztalt szakember a német Motorsport-Total hasábjain.

Smedley hozzátette, az első naptól kezdve kényelmesen érzi magát az új munkahelyén, és nagyon örül annak, hogy a főnökei támogatják őt, valamint tehetséges emberekkel dolgozhat együtt.

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING