Schumacher: Ez a teszt elárulta, hogy Russell kerül a Mercedeshez

Ralf Schumacher úgy gondolja, hogy George Russell tesztlehetősége a Mercedesnél már azt a bejelentést jelzi előre, miszerint a fiatal brit váltja Valtteri Bottast a német gyártónál – ez utóbbinak három lehetősége maradt 2021-re a német szerint.

Schumacher: Ez a teszt elárulta, hogy Russell kerül a Mercedeshez

Miután a Mercedes hivatalosan is bejelentette, hogy George Russell fogja vezetni a csapat autóját a 18 colos gumikkal kapcsolatos teszten, Ralf Schumacher számára egyértelművé vált, hogy a fiatal brit szerződtetése a következő szezonra szinte teljesen bizonyossá vált.

„Az igaz, hogy (Lawrence) Stroll és Wolff közeli barátok” – jelentette ki Ralf Schumacher az Auto Bild kérdésére. „De vajon meddig mennének el? Nem hiszem, hogy Lance Stroll szerephez jut a Mercedesnél. Azt hiszem, hogy ezt a helyet Russell foglalja el.”

Még több F1 hír:

„Nem véletlenül vezeti a teszten a Mercedest az új 18 colos abroncsokkal, melyeket jövőre fognak használni” – folytatta a hatszoros futamgyőztes. „Számomra úgy tűnik, hogy ez egyértelmű jelzésértékkel bír.”

Egyes hírforrások szerint Valtteri Bottas már javában megkezdte a tárgyalásokat a következő évre, hogy ülést találjon magának a Forma-1-ben, Ralf Schumacher pedig három logikus végkimenetelt vázolt fel a finn jövőjével kapcsolatban.

„Toto megpróbálja őt egy másik helyre vinni. Először az Alfa Romeót látom esélyesnek, aztán a Williamset, de természetesen van kapcsolata az Aston Martinnal is” – zárta le a gondolatait az egykori F1-es pilóta.

Rosberg: A jelenlegi teljesítménye alapján őt kellene beültetni a Red Bullba!

megosztás
hozzászólás
„A vulkán még mindig kitörésre vár” – Alonso továbbra is utál veszíteni
Előző cikk

„A vulkán még mindig kitörésre vár” – Alonso továbbra is utál veszíteni

Következő cikk

Schumacher: a mercedeses fejezet lezárult Bottas számára

Schumacher: a mercedeses fejezet lezárult Bottas számára
Hozzászólások betöltése