Sainz a Red Bull kemény módszereiről

A Red Bull hagyományosan szívesen építkezik az általuk felfedezett fiatal tehetségekre. Az utánpótlásprogramért felelős Helmut Marko atyai szigora ugyanakkor már több versenyző pályafutását törte ketté.

Sainz a Red Bull kemény módszereiről

A McLarennél versenyző Carlos Sainz egykori Red Bull-neveltként tudja, sokkal tartozik Markónak, ugyanakkor azt is megtapasztalta, hogy időnként nehéz az osztrákkal.

A 26 éves spanyol 2015-ben debütált az F1-ben, amikor Max Verstappennel alkottak egy csapatot a Toro Rossónál. Sainz korábban több évig versenyzett a Red Bull pilótaprogramjának tagjaként, ahol több osztályban is bizonyította tehetségét.

Még több F1 hír:

A Red Bull kettejük közül Max Verstappenben látta azt, akire jövőjüket építeni érdemes, azonban Sainz sem panaszkodhat karrierje eddigi alakulását illetően: a Renault-nél és a McLarennél tett kitérő után a spanyol jövőre a Ferrari színeiben folytatja pályafutását.

„Nagyon kemény” – mondta Sainz a Red Bull képzéséről. „A Red Bull sokat ad, és nagyban segítették a karrieremet. Hatékonyan működnek, tehetségeket hoznak az F1-be.”

Carlos Sainz Jr., McLaren walks the track

Carlos Sainz Jr., McLaren walks the track

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

„Igen, nagyon szigorúak, de szükség is van erre. Elvégre ők azok, akik pénzt fektetnek az adott versenyzőbe, így joguk van szigorúnak lenni” – mondta Sainz a Motorsport-total.comnak.

Kemény módszerei nem változtattak Sainz Helmut Marko irányába érzett tiszteletén.

„Igazán tisztelem őt az általa elvégzett munka miatt. Édesapámtól is számos tanácsot kaptam, és az egyik különösen megmaradt: ’Ha ebben a sportban vagy, harapnod kell, különben téged esznek meg.’ Gyerekként túl kedves és laza voltam, ezért keményebbé és agresszívabbá kellett válnom. Ez 11-12 éves koromra meg is valósult” – emlékezett vissza a McLaren versenyzője.”

Vettel szerint Räikkönennel könnyű jól kijönni 

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Az eső és a köd megakadályozta Mick Schumacher és Callum Ilott bemutatkozását
Előző cikk

Az eső és a köd megakadályozta Mick Schumacher és Callum Ilott bemutatkozását

Következő cikk

A teljes csapatot újratesztelték, újabb koronavírus eset a Mercedesnél

A teljes csapatot újratesztelték, újabb koronavírus eset a Mercedesnél
Hozzászólások betöltése