Rosberg még sok éven át lenne Hamilton csapattársa, de kezdi unni a füttykoncertet

megosztás
hozzászólás
Rosberg még sok éven át lenne Hamilton csapattársa, de kezdi unni a füttykoncertet
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2014. szept. 18. 17:40

Nico Rosberg elmondása szerint boldog lenne, ha Lewis Hamilton lenne a csapattársa a következő években a Mercedesnél.

A német pilóta és a brit bajnok hosszú évek óta ismeri egymást. Rosberg és Hamilton már a gokartos időszakban is egymásnak feszült, de a Forma-1-ben csak 2013 óta csapattársak.

Lewis remekül kezdte a mercedeses karrierjét és rögtön legyőzte a csapattársát, ám az idei év messze nehezebb számára, hiszen Nico rendkívül konstans teljesítményt nyújt, és szerencsésebb is a technikával.

A kapcsolat közöttük már korántsem olyan mint rég, de ez várható volt, hiszen ők ketten a fő esélyesek a címre és minden versenyen nagyon közel vannak egymáshoz. Rosberg szerződése 2017-ig szól a Mercedesnél, míg Hamilton egyelőre nem hosszabbított és a következő év végén lejár a kontraktusa.

A német versenyző az F1.com hasábjain elmondta, örülne, ha még sok éven át Lewis lenne a csapattársa.

„Remélhetőleg még sok éven át fogunk egymás mellett versenyezni. Ez egy fantasztikus csata kettőnk között. A gokartos időkben már volt hasonlóban részünk, és ide Szingapúrba is úgy érkeztem meg, hogy ez egy újabb nagy kihívás lesz ellene. Abszolúte a legjobbnak kell lennem ahhoz, hogy legyőzzem őt, és ez nagyon izgalmas tud lenni.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Szóval remélem, hogy még sok éven át a csapattársam lesz, de persze bízom benne, hogy mindez nem jelent majd túl sok nehézséget számomra. Remek lenne, ha meghosszabbítaná a szerződését a Mercedesszel.”

A rajongók azonban Hamilton mellé álltak, és Rosberg Spa-ban és Monzában is füttykoncertet kapott.

„Pár kollégám elmondta, hogy mindez teljesen felesleges volt. De ők a kollégáim. Tiszteletben tartom a rajongók véleményét. Természetesen ez nem egy kellemes érzés számomra és soha ezelőtt nem tapasztaltam meg ilyet korábban. Remélem, hogy idővel elengedik majd ezt és feledésbe merül.”

Következő Forma-1 cikk
Bármelyik pillanatban vége lehet Kobayashi F1-es karrierjének

Előző cikk

Bármelyik pillanatban vége lehet Kobayashi F1-es karrierjének

Következő cikk

A Sauber szerint jó ötlet lenne egy harmadik autó futtatása a Forma-1-ben: Egy teljesen új színt kaphat a gép, akárcsak a NASCAR

A Sauber szerint jó ötlet lenne egy harmadik autó futtatása a Forma-1-ben: Egy teljesen új színt kaphat a gép, akárcsak a NASCAR

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás , Nico Rosberg Vásárlás
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa BRÉKING