Räikkönen nyerte az Amerikai Nagydíjat, Hamilton még nem bajnok, Vettel megint ütközött

megosztás
hozzászólás
Räikkönen nyerte az Amerikai Nagydíjat, Hamilton még nem bajnok, Vettel megint ütközött
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2018. okt. 21. 19:48

Kimi Räikkönen egy szenzációs teljesítmény végén a 2013-as Ausztrál Nagydíj után újra futamot nyert a Forma-1-ben, mely pályafutása 21. ilyen sikere volt. Lewis Hamilton pedig még mindig nem bajnok.

Attól független, hogy az Amerikai Nagydíj időmérő edzését is Hamilton nyerte meg a Mercedesszel, összességében meglepetésben volt részünk, amire már a harmadik szabadedzésen is voltak bizonyos jelek, mert száraz körülmények között a Ferrarik messze gyorsabbak tudtak lenni.

A szombati napra gyakorlatilag eltűnt Hamilton és a Mercedes előnye, melynek köszönhetően egy nagyon izgalmas kvalifikációt láthattunk. A brit címvédő egy hajszálnyi különbséggel volt csak gyorsabb Vettelnél, aki azonban így is az ötödik helyre került a pénteki rajtbüntetése miatt. Ezek után Räikkönen, Bottas, valamint Ricciardo is előrébb léphetett a rajtrácson. A "Jégember" szintén közel volt a legjobb időhöz, míg a Mercedes finn versenyzője ehhez képest már "jelentős" hátrányt szedett össze. Bottas elsősorban a tapadásra panaszkodott a Q3 végén.

Hamilton kedélyesen beszélgetett Vettellel a rajtelsőségét követően

Hamilton kedélyesen beszélgetett Vettellel a rajtelsőségét követően

Fotó készítője: Steven Tee / LAT Images

Tekintve azt, hogy a Ferrari hirtelen újra visszanyerte az ereje nagy részét, minden okunk megvolt arra, hogy egy nagyszerű csatát láthassunk a győzelemért, valamint a dobogóért. Hiányérzetünk egyedül Verstappent illetően lehetett. A Red Bull holland versenyzője egy mechanikai hiba miatt a Q2-ben mért időt sem tudott menni, így a 15. helyre kvalifikálta magát. És ehhez jött még hozzá a váltócseréért kapott büntetés, amit a futamot megelőző órákban erősítettek meg.

A startot megelőzően Hamilton előnye közel 70 pont volt Vettel előtt. Ez azt jelentette, hogy már akkor is bajnok Austinban, ha nyer, miközben a német riválisa csak a harmadik helyen ér célba. 

2 órával a start előtt a Mercedesnél mindkét autóban kicserélték a vízpumpát, miután Bottas gépében vízszivárgást tapasztaltak. Az adatok pedig azt sugallták, hogy a probléma Hamilton autójában is felléphet. Emiatt a németek biztonsági okokból a másik csomagban is kicserélték az elemet, amiért nem jár büntetés. 

A Pirelli úgy döntött, megemeli a hátsó köpenyek esetében a kötelezően előírt nyomást: 20.0 PSI helyett 21.5 PSI a továbbiakban a mérvadó érték. Mindezt azért, mert a vártnál nagyobb terhelést kapnak a gumik, és óvni akarják a „termék integritását”. A csapatok alapból az ismeretlenbe mentek, hiszen pénteken esett, ráadásul sokkal hűvösebb is volt, erre jött még ez a változás is.

A versenyzők teljesen száraz, 20.9°C-os levegő és 29.2°C-os aszfalthőmérséklet mellett állhattak fel a rajtrácsra. A szél 6.8 km/órával fújt.

RAJT - Räikkönen átveszi a vezetést, Vettel már az első körben ütközött

A rajt meglehetősen sima volt. Ahogy az várható volt, Räikkönen a lágyabb keveréken remekül jött el a startnál, és meg is előzte Hamiltont, amivel átvette a vezetést. Ugyanezt Vettel már nem tudta megtenni, aki már az első körben megforgott, ahogy összeért Ricciardo gépével.

Még több F1 hír:

A német a 15. helyre esett vissza. Az FIA versenybalesetnek minősítette az esetet. Ez egy újabb olyan manőver volt a Ferrari versenyzőjétől, ami sokba kerül, idén már nem először.

 

Az első kört követően Räikkönen vezette a versenyt Hamilton, Bottas, Ricciardo és Hülkenberg előtt. A legjobb tízben még Sainz, Ocon, Pérez, Verstappen és Magnussen volt ott. A Red Bull hollandja ismét nagyon nagy rajtot vett a mezőny végéről.

A másik nagy vesztes Alonso volt, aki gyakorlatilag azonnal feladta a küzdelmet. Leclerc, Stroll és Grosjean sem járt jól, akik az incidensükkel szintén sokat buktak. A visszajátszásokból kiderült, hogy a spanyol világbajnok Strollal ért össze. A kanadai volt a hibás az esetért. Továbbá azt is megtudhattuk, hogy Leclercet Grosjean ütötte ki egy elfékezés után. A francia nem sokkal később kiesett, újabb nagyon fontos potenciális pontokat veszítve ezzel a Haas.

 

A 6. körben Vettel már a 9. helyen állt, de több mint 21 másodpercre volt a csapattársától. Ekkor Ocon és Verstappen volt előtte, miközben a két Renault az 5. és 6. pozícióban haladt.

Ricciardo versenye a 9. körig tartott. A Red Bull megadta magát, idén már nem első alkalommal. Az ausztrál nagyon csalódott volt, hiszen az egyik kedvenc versenyéről esett ki, igen hamar. A Red Bull kiesésével Verstappen feljött a 4. helyre, megelőzvén ezzel a két Renault-t, akik közé időközben Vettel vetődött be.  

 

A virtuális biztonsági autós fázis ideje alatt Hamilton állt be a bokszba. A Mercedes lágy gumikra váltott át. Rajta kívül más nem cserélt. A versenyt a 3. helyen folytatta tovább Bottas mögött. A zöld jelzés után gyakorlatilag azonnal előzött Vettel, felugorván az 5. helyre Verstappen mögé. 

A 14. körben Bottas nagyon könnyedén engedte el Hamiltont, amivel akkori állás szerint ötszörös világbajnok volt. Két körrel később Hamilton a felére csökkentette a hátrányát Räikkönennel szemben. 3.6 másodpercre volt a finntől, aki sokkal lassabb tempót ment a kopott ultralágy gumikon. A Ferrari foghatta a fejét, mivel, ha egyszerre állnak ki Hamiltonnal, akkor a finn sokkal jobb helyzetbe kerülhetett volna.

 

A 22. körben Räikkönen az élről állt ki a friss gumikért. Szenzációsan tartotta fel a sokkal gyorsabb Hamiltont, amivel Vettel malmára hajtotta a vizet. Ezzel a Mercedes versenyzője átvette a vezetést Bottas és Verstappen előtt, míg Vettel a negyedik volt. Ez a sorrend még mindig elegendő volt ahhoz, hogy Hamilton bajnok legyen.

Egy körrel később Verstappen ment be a bokszba a friss szuperlágy tappancsokért. A holland az 5. helyen csatlakozott a mezőnyhöz. Vettel kiállás nélkül a harmadik helyen haladt, de még ez sem volt elég a bajnoki reményei megtartásához. A 24. körben Bottas is megcsinálta a kötelező cserét. A finn lágyakat kapott, de csak Verstappen mögé ment vissza az 5. helyen. 

 

A 25. kör Hamilton-Vettel-Räikkönen sorrendben vette kezdetét, amivel máris nem volt bajnok a listavezető. Még abban a körben Räikkönen a friss gumikon elment Vettel mellett. A stratégia így kívánta, hiszen a német még nem volt a bokszban. A 27. körben Verstappen megelőzte Vettelt, és a Ferrari a kör végén be is ment a bokszba az új gumikért. Lágy abroncsokkal folytatta tovább. 3.2 másodpercig tartott a csere, ami nem volt túl gyors. A jobb hátsóval akadtak gondok. Az 5. helyen nyomhatta újra padló gázon.

A 33. körben Alonso, Grosjean és Ricciardo után Leclerc adta fel a versenyt, technikai okok miatt. A monacói is csalódott volt, de a startnál történtek után nem volt reális esélye.

Räikkönen újra az élen

A 37. körben Hamilton ismét kiállt a friss lágy gumikért, miután az előző szett teljesen elfogyott előtte. Räikkönen ekkor újra az élen állt, megelőzve Verstappent, Bottast, Hamiltont és Vettelt. 

 

A 40. körben Bottas ismét Hamilton elé tette a vörös szőnyeget, elengedvén a csapattársát. Ekkor így nézett ki a TOP-10 sorrendje: Räikkönen, Verstappen, Hamilton, Bottas, Vettel, Hülkenberg, Sainz, Ocon, Magnussen, Pérez.

Räikkönen-győzelem Austinban

Räikkönen megállíthatatlannak bizonyult, és egy olyan versenyt nyert meg, ahol nem ő volt a fő esélyes. A tapasztalt világbajnok szenzációsan teljesített, és gyakorlatilag mindent tökéletesen csinált.

Verstappen hasonló dicséretet érdemel, aki 16 helyet (!) jött előre a rajtpozíciójához képest, és második lett a Mercedes mögött.

A Red Bullt Hamilton követte szorosan, majd jött Vettel és Bottas. Az utolsó pár kör idegtépő volt, mert az első három igen közel autózott egymáshoz. Verstappen Räikkönenhez, míg Hamilton a hollandhoz képest volt DRS távolságban. A brit sajnálhatja a dolgot, mert, ha megelőzte volna a Red Bullt, akkor világbajnok. Az 54. kör végén majdnem elment Verstappen mellett, de hibázott és ezzel elvesztette a lehetőséget az előzésre. 

Egy körrel ezután Vettel megcsinálta azt, amit Hamilton nem tudott, és javított egy helyet, amivel közvetlen a riválisa mögött ért célba.

További pontszerző volt még Hülkenberg, Sainz, Ocon, Magnussen és Pérez.

113 futam után nyert újra Räikkönen az F1-ben

 

Räikkönen ezelőtt 2013-ban nyert Ausztráliában a Lotus V8-as autójával. Ezzel egy nagyon régóta tartó negatív sorozatot szakított meg a finn, akinek az év végén távoznia kell a Ferraritól, mellyel ezelőtt 2009-ben győzött Belgiumban. Az idei szezonban Monzában volt még nagyon jó lehetősége a végső sikerre, de akkor nem tudott élni azzal. 

"Ba**za meg, végre..." - mondta a csapatrádión keresztül Räikkönen, nagyon higgadt hanggal.

Räikkönen 21. győzelme történelmi is, mivel az örökranglistán megelőzte Häkkinent, így már ő van a 15. helyen. Közvetlen előtte Damon Hill áll 22 győzelemmel.

Räikkönen 2044 napja nyert legutóbb. Akkor Hamiltonnak még csak egy bajnoki címe volt, a McLarennel.

Hamilton továbbra sem mondhatja magát ötszörös világbajnoknak, azonban a következő hétvégén Mexikóban még ennél is jobbak lesznek a matematikai esélyei.

Amerikai Nagydíj - F1 2018 

Hely Versenyző Autó Motor Idő
1 Finland Kimi Raikkonen  Ferrari Ferrari -
2 Netherlands Max Verstappen  Red Bull TAG 1.281
3 United Kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 2.342
4 Germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 18.222
5 Finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 24.744
6 Germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 1'27.210
7 Spain Carlos Sainz Renault Renault 1'34.994
8 France Esteban Ocon  Force India Mercedes 1'39.288
9 Denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari 1'40.657
10 Mexico Sergio Perez  Force India Mercedes 1'41.080
11 New Zealand Brendon Hartley  Toro Rosso Honda 1 kör
12 Sweden Marcus Ericsson  Sauber Ferrari 1 kör
13 Belgium Stoffel Vandoorne  McLaren Renault 1 kör
14 France Pierre Gasly  Toro Rosso Honda 1 kör
15 Russian Federation Sergey Sirotkin  Williams Mercedes 1 kör
16 Canada Lance Stroll  Williams Mercedes 2 kör
  Monaco Charles Leclerc  Sauber Ferrari  
  Australia Daniel Ricciardo  Red Bull TAG  
  France Romain Grosjean  Haas Ferrari  
  Spain Fernando Alonso  McLaren Renault  

Következő cikk