Ocon: Idén minden körrekordot meg fogunk dönteni

Esteban Ocon, a Renault versenyzője úgy gondolja, hogy a 2020-as szezonban minden körrekordot meg fognak dönteni a Forma-1-ben, ugyanis sokkal gyorsabbak az autók, mint tavaly voltak.

Ocon: Idén minden körrekordot meg fogunk dönteni

Esteban Ocon vezette először a barcelonai teszteken a Renault R.S.20-at, az ebédszünetben pedig a médiának nyilatkozott a meglátásairól a francia versenyző.

Ocon tavaly – miután elvesztette az ülését a Racing Pointnál – a Mercedes tesztpilótája volt, idén viszont visszatérhet a Forma-1-be a Renault csapatával. A francia azzal kezdte, hogy nagyon pozitív az első benyomása az R.S.20-ról, viszont nehéz összehasonlítania a tavalyi Mercedesszel.

„Már most elég jó a tapadás, és ha megnézzük a leggyorsabb köröket, már most gyorsabb a leggyorsabb kör annál, mint ami a tavalyi téli teszt leggyorsabb köre volt.” – kezdte Ocon.

Még több F1 hír:

„Az autók évről évre fejlődnek. Viszont akkora mértékű tapadást, mint amekkorát jelenleg érzek, még soha nem éreztem korábban. Azt kell mondanom, hogy lenyűgözőek az új autók, korábban sosem mentem be ilyen gyorsan a kanyarokba. Szóval jó érzés vezetni.”

„Egyértelműen izgalmas vezetni, hiszen csak gyorsabbak és még gyorsabbak leszünk. Tehát azt gondolom, hogy valószínűleg idén minden körrekordot meg fogunk dönteni.”

Ocon elismerte, hogy a visszatérése után még hozzá kell szoknia ahhoz, hogy a maximumon menjen a Forma-1-es Renault-val.

További híreink:

„Az nem igaz, hogy még nem nyomom az autónak. Vezetek, és próbálom a maximumot kihozni magamból és az autóból egyaránt.”

„Eltelt egy kis idő azóta, hogy úgy igazán versenyautót vezettem volna, vagyis úgy, hogy van valaki mellettem, aki a referenciát jelenti, satöbbi. Tehát most próbálom felvenni a tempót.”

„Fontos, hogy legyenek megfelelő köridőim, és hogy képes legyek érezni, hogy hogyan reagál az autó versenykörülmények vagy edzéskörülmények között.” – mondta Ocon.

Még több F1 hír:

„Most kezdtünk el együtt dolgozni Daniellel. Ez még csak az első közös napunk a pályán, de őszintén mondom, nagyon szórakoztató vele dolgozni. Ő egy király srác. Szóval szerintem ez egy élvezetes év lesz, és húzhatjuk egymást, hogy mindketten jobbá váljunk.”

„Elég jó az alapunk, jelenleg úgy érzem. Néha, amikor elkezdesz vezetni egy autót, azt érzed, hogy pár dolgot meg kell oldanotok a tél során, most viszont semmi ilyenről nincs szó, minden egészségesnek tűnik. Viszont ez csak az első reggel, meg kell várnunk, hogyan alakul a helyzet a teszt későbbi részében.”

„Hogy túl kevés-e a tesztlehetőség? Mindenki ugyanolyan cipőben jár, ezt így látom. Úgy értem, nem én hozom a szabályokat, de emiatt a helyzet miatt nagyon precíznek kell lenned. Nincs hibalehetőség a csapatok számára, tehát számunkra sem. Ha mégis hibáznánk, annak Melbourne-ben fizetnénk meg az árát.”


Míg a teszteken a Renault egy fekete festést használt Barcelonában, a forgatási napon az eredeti verzió kapott helyet az autón. Egy érdekes és látványos konstrukció.

megosztás
hozzászólás
Rengeteg új kép az F1-es téli tesztről, Barcelonából
Előző cikk

Rengeteg új kép az F1-es téli tesztről, Barcelonából

Következő cikk

Ricciardo Kobe Bryant előtt tiszteleg a sisakfestésével (képek)

Ricciardo Kobe Bryant előtt tiszteleg a sisakfestésével (képek)
Hozzászólások betöltése