Mercedes: Ha ez így megy tovább, egy új párost szerződtethetünk Hamilton és Rosberg helyett

Mercedes: Ha ez így megy tovább, egy új párost szerződtethetünk Hamilton és Rosberg helyett

A német gyártó nagyon komolyan gondolja a dolgot, és ha Lewis Hamilton, valamint Nico Rosberg nem tud fair módon harcolni egymás ellen, akkor a Mercedes el fog gondolkozni a leváltásukon.

A Mercedes a Belgiumban történtek után egy igen komoly beszélgetést folytatott le Hamiltonnal és Rosberggel, melynek a végén egyértelművé tette, hogy több hasonló eset nem fordulhat elő a folytatásban.

A németek a sajtóközleményünkben csupán annyit írtak, hogy a következő hasonló esetet már nem fogják tolerálni, de akkor még senki sem tudta, hogy pontosan ez mit is jelent. Most Toto Wolff, a Mercedes csapat első embere a BBC kérdésére elmondta, adott esetben készek lennének arra, hogy leváltsák a párosukat.

„Meghoznánk a döntést és vállalnánk a következményeket, melynek a végén egy másik felálláson is elgondolkodnánk. Ha nem vagyunk képesek a Mercedes-Benz szelleme szerint kezelni a helyzetet, akkor mindezt el is kell ismernünk.”

Wolff az incidenst követően rendkívül dühös volt, és egyértelműen Rosberget tették felelőssé az ügyben, aki azóta többször is bocsánatot kért a csapatától, a csapattársától és természetesen a rajongóktól is.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

Wolff a BBC Sportnak adott exkluzív interjújában nem volt hajlandó részletezni azt, hogy milyen szankciókat róttak ki Rosbergre, aki a hírek szerint egy komolyabb pénzbüntetést is kapott, melyet jótékony célokra kellett fordítania.

A Mercedes szakembere és részvényese hozzátette, elfogadhatatlan számukra az, hogy Lewis és Nico a média előtt vitassa meg a történteket, mint tették azt a futamot követően.

„Egyértelművé tettük, hogy ez egy elfogadhatatlan forgatókönyv számunkra. Soha többé nem történhet meg ez.”

Wolff egészséges rivalizálást akar, és a Spa-ban történtek miatt ő is szégyellte magát, mivel a Mercedest, a világ egyik legnagyobb márkáját képviselik és ez a fajta viselkedés megengedhetetlen.

Rosberg nemrég hosszabbította meg a szerződést 2017-ig, addig Hamilton kontraktusa csak 2015-ig érvényes, de a történtek miatt leálltak a tárgyalások a felek között. Lewis ma Monzában azt mondta, a Mercedesszel képzeli el a jövőjét, de most szerinte is jobb, ha nem sietik el a dolgot.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg , Toto Wolff
Cikk típusa BRÉKING