McLaren-vezér: Nálunk általában futamgyőztesek és világbajnokok versenyeznek

Zak Brown úgy gondolja, hogy a McLaren mindig is vonzó választás volt a pilóták számára, hiszen a történetük során futamgyőztesek és világbajnokok fordultak meg náluk. A csapat vezére azt is hozzátette, hogy Lando Norris nagyságát mutatja, hogy képes volt megverni Daniel Ricciardót.

McLaren-vezér: Nálunk általában futamgyőztesek és világbajnokok versenyeznek

A McLaren az elmúlt két év során remek teljesítménnyel rukkolt elő, igaz, a 2021-es szezonban nem tudták megvédeni a konstruktőri 3. helyüket, mivel a Ferrari az idény végén nagy előrelépést tett, és az alakulat odaért a dobogóra.

Zak Brown szerint minden adott ahhoz, hogy további nagy sikereket érjenek el, hiszen két olyan pilótával rendelkeznek, akik képesek arra, hogy odaérjenek a legjobbak közé. A McLaren-vezér büszke arra, hogy a csapatuk vonzó célállomás a versenyzők számára.

„Mindig is elsősorban futamgyőztes versenyzőink voltak, és általában világbajnokok. Ez volt az egyik vonzerő, hogy Danielt az autóba ültethettük. A többszörös nagydíjgyőzelem egyfajta viszonyítási alapot ad, és ez mutatja, hogy Lando mennyire jó.”

Még több F1 hír:

„Ez nem meglepő számunkra, de az ember szeretni ezt a megerősítést. Most már két olyan versenyzőnk van, aki képes futamokat nyerni, egy, aki már megtette, és egy, aki kétségtelenül meg fogja tenni.”

„És nem hiszem, hogy egy világbajnoknak kell feltétlenül az autóban ülnie. Szerintem két olyan versenyzőre van szükséged, akikről úgy gondolod, hogy képesek világbajnokok lenni, és én nagyon bízom benne, hogy ez megvan.”

„Igazságszolgálatatás történt” – egy fogadóirodánál Hamilton is világbajnok...

megosztás
hozzászólás
Csou az NBA-sztár Kobe Bryant előtt tiszteleg a rajtszámával
Előző cikk

Csou az NBA-sztár Kobe Bryant előtt tiszteleg a rajtszámával

Következő cikk

Domenicali reméli, hogy más versenyzők is becsatlakozhatnak a bajnoki harcba

Domenicali reméli, hogy más versenyzők is becsatlakozhatnak a bajnoki harcba
Hozzászólások betöltése