Mazepin és Schumacher nagyon hálás az „úriember” Vettelnek

Sebastian Vettel volt az egyik nagy áldozata az időmérős káosznak, hiszen az utolsó mért körök kapcsán a Q1-ben a négyszeres világbajnokot egy sor autó feltartotta az utolsó kanyarban. A német ennek ellenére nem panaszolt be külön senkit, ami miatt Mazepin nagy hálás neki.

Mazepin és Schumacher nagyon hálás az „úriember” Vettelnek

Sebastian Vettel számára nem sikerült jól a Holland Nagydíj időmérő edzése, hiszen már a Q1-ben kiesett, mikor a mért körén az utolsó kanyarban a két Haas-pilóta feltartotta őt. Ennek megfelelően a versenybírók meghallgatták az Aston Martin-pilótát a kvalifikáció után.

Nem sokkal később aztán jött a hivatalos bejelentés, mely szerint senkit sem büntettek az eset kapcsán, ugyanis Vettel megjegyzését is figyelembe vették, mely arról tanúskodott, hogy sok autó haladt akkor azon a helyen, ahol feltartották őt.

Elsősorban a Haas-pilóták lehetnek hálásak Vettelnek azért, mert nem követelte a felelősségre vonást, Nyikita Mazepin pedig nem volt rest nyilvánosan is kifejezni a köszönetét a négyszeres bajnoknak.

Még több F1 hír:

„Egy igazi úriember volt a versenybíróknál. Általános problémát emlegetett azzal, hogy szerinte mindenki a féken állt az utolsó kanyarba. Én személyesen elnézést kértem tőle, és megköszöntem neki az őszinteségét. Hálás vagyok a hozzáállásáért ebben a helyzetben.”

Persze, az sem változtatott volna sokat a Haas helyzetén, amennyiben büntetést kaptak volna, hiszen Mazepin az utolsó helyen végzett a kvalifikáción, így ennél hátrébbról amúgy sem indulhatott volna. Az orosz elől csapattársa, Mick Schumacher fog elrajtolni.

Perez: „nehéz megemészteni” a Q1-es kiesést - jöhet is a büntetés?

megosztás
hozzászólás
A Mercedes „furcsán” szenved a döntött 3-as kanyarban Zandvoortban

Előző cikk

A Mercedes „furcsán” szenved a döntött 3-as kanyarban Zandvoortban

Következő cikk

Íme a 2021-es Holland Nagydíj rajtrácsa – Red Bull szendvicsben a mezőny Perez motorcseréje után

Íme a 2021-es Holland Nagydíj rajtrácsa – Red Bull szendvicsben a mezőny Perez motorcseréje után
Hozzászólások betöltése