Massa tudja, ki lesz az utódja a Williamsnél

​Több különböző média is azzal dobálózik, hogy Robert Kubica lehet a befutó Felipe Massa helyére a Williamsnél. A brazil már tudja, ki miatt kell másodszor is visszavonulnia.

Abu Dhabiban az egyik legfelkapottabb téma, hogy vajon ki veszi át Massa helyét Grove-ban - vagyis ki versenyez majd Lance Stroll oldalán 2018-ban. 

A hétvégén az újságírók természetesen Felipe Massát is megkérdezték a témában. "Semmire sem fogadhatok. Már tudom, ki az. Azonban ezt nem fogom elmondani nektek." - erősítette meg a német média előtt. 

Vajon a brazil szerint jó versenyzőt választottak? "Csak remélem, hogy ez lesz a lehető legjobb a csapat számára. Különben is, alapvetően számomra mindegy: boldog vagyok és az istállónak csak a legjobbakat kívánom."

Ami pedig Massa második visszavonulását illeti, a brazil nem különösebben érzelmes. "Megkérdezték tőlem, hogy mikor eljöttem a monacói otthonomból, akkor átfutott-e az agyamon, hogy életem utolsó F1-es nagydíjára repülök épp. Őszintén meg kell mondjam, hogy ez egy másodpercig sem jutott eszembe. Nagyon nyugodt vagyok."

"Készen állok a munkára a hétvégén, és aztán készen állok az életem új kihívásaira. Semmit sem bánok. Nagyon szerencsésnek kell tartanom magam, az alapján, amit elértem a Forma-1-ben. Most készen állok valami másra."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Abu Dhabi Nagydíj
Pálya Yas Marina Circuit
Versenyzők Felipe Massa
Csapatok Williams
Cikk típusa Motorsport.com hírek