Massa jelenti a követendő példát Alonsónak - nem egy ember a gond a Ferrarinál

Massa jelenti a követendő példát Alonsónak - nem egy ember a gond a Ferrarinál

Fernando Alonso nagyon várja, mit hoz a jövő, és reméli, Felipe Massához hasonló utat járhat be. A Scuderia távozó pilótája nem gondolja, hogy egy ember - Marco Mattiacci - jelentené a gondot Maranellóban.

I. János Károly, az előző spanyol király kijelentette, hogy Alonso a McLaren versenyzője lesz jövőre, amire az érintett annyit felelt, hogy "nem vitatkozik a királlyal, mert annak mindig igaza van".

"Természetesen többet reméltem, több párharcot, jobb pozíciókat, több teljesítményt"- összegezte a kétszeres bajnok. "Magától értetődően nehéz becsukni magam mögött az ajtót a Ferrarinál, tudva azt, hogy jövőre nem viselhetem ezt a vörös színt. Nehéz döntés volt. Ugyanakkor Felipe számára sem volt könnyű tavaly, hogy annyi év után elhagyja a csapatot. Ma második lett, élvezheti a dobogót, miközben én kilencedik lettem. Azért csatlakozol egy új projekthez, mert azt gondolod, hogy az jobb. Feltételezem, ugyanez volt Felipénél is. Én is erre számítok az eredmények terén."

"Hiányzik a dobogó, a pezsgőfürdő, a győzelmek, és a cím. Az új projekt révén nagyobb az esélyem. Talán nem csak egy évben fogok a címért harcolni, és meggyőződésem, hogy ismét az élen leszek. Ez a hétvége nagyon is érzelmes volt számomra. A legrosszabb a rajtrácson volt, amikor beszálltam az autóba, és láttam a srácok arcát az első kerekeknél a gumipaplanokkal. Üveges tekintettel néztek rám. Nehéz volt akkor kapcsolni az egyes fokozatot, majd megkezdeni a felvezető kör."

//

Post by www.f1-live.hu.

Milyen osztályzatot adna az együtt töltött öt évre? "Egy egytől tízig terjedő skálán kilencet. Tudom, hogy magasnak tűnik, de ez a véleményem. Nagyon élveztem, hogy ilyen nagyszerű emberekkel dolgoztam, és én is tovább tudtam fejlődni - versenyzőként és magánemberként. Teljes szívből versenyeztem, egész karrieremben a legmagasabb szinten. Büszke vagyok a csapatra, és mindenre, amit együtt elértünk. Nem nyertük meg a címet, de az ellenfelek is erősek voltak. Minden versenyzőnek legalább egy évet a Ferrarinál kellene töltenie. Egyedülálló élmény."

"A verseny kemény volt, tökéletesen összegzi, milyen volt a szezon"- mondta a mai futamról. "Nem a kilencedik helyre számítasz. Egész hétvégén nem voltunk versenyképesek; most eljött az ideje, hogy a jövőt tartsam szem előtt, optimista legyek. 2015-re jobban kell felkészülni."

"Látnunk kell, hogyan boldogulnak majd a többiek. Az biztos, hogy a Mercedes nagy előnyben van, ezt idén láthattuk, és lehet, hogy jövőre is megtartják ezt. Élvezni fogom ezt a projektet, ami nem egy évre szól, hanem hosszútávú kapcsolat. Remélhetőleg egy olyan projekt, ami hamarosan kihívást jelent a Mercedesnek."

A paddockban azt beszélik, hogy Mattiacci napjai meg vannak számlálva csapatfőnökként. Ha ez előbb kiderült volna, akkor marad? "Nem. Nem gondolom, hogy egy ember jelenti a problémát."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING