BRÉKING

Ferrari: Alonso – 161 pont (6.) / Raikkönen – 55 pont (12.)

Kimi Räikkönent nem igazán hatotta meg az, hogy egy egészen nagy pofont kapott a spanyol világbajnok csapattársától a 2014-es szezonban a Ferrarinál.

Räikkönen nagy reményekkel tért vissza a Ferrarihoz, mely idén sem tudott harcban lenni a címért, sőt, a vártnál is gyengébb idényt teljesítettek. A finn „Jégember” rendkívül sokat szenvedett a volán mögött, és noha az Abu Dhabi Nagydíjon dupla pontokat osztottak ki, így is csak a 12. helyen fejezte be a bajnokságot 55 ponttal a neve mellett.

Alonso a másik oldalon 6. lett 161 egységgel a neve mellett, ami így több mint 100 pontos különbséget jelent a két világbajnok között.

„Korábban is mondtam már, ha nem lehetünk harcban a bajnoki címért, akkor nem számít, hogy az 5., vagy a 15. helyen vagyunk. Számomra csak az a győzelem számít, hiszen végső soron ez az, amiért minden pilóta harcol. Voltak már korábban is nehéz éveim, de ennek sem tulajdonítok nagy jelentőséget. Nem lehetsz mindig a csúcson, és vannak helyzetek, amikor tehetetlen vagy, de ettől független ugyanúgy küzdök, de az érzés más, mint amikor az élen haladsz.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Az idei utolsó futamnak is úgy vágtunk neki, hogy tudtuk, nem lesz könnyű dolgunk. Sajnos a felkészülés nem ment könnyen, és noha a tempónk nem volt rossz a versenyen, arra már nem volt elég, hogy előrébb kerüljünk. Valahol számítottam is erre.”

„Ennek a szezonnak most vége, és már csak 2015-re koncentrálunk. A háttérben már egy ideje zajlanak az előkészületek és hamarosan Seb is csatlakozik hozzánk, ami egy újabb pozitív lökést jelent majd, hiszen nagyon jól ismerjük egymást és barátok vagyunk. Biztos vagyok benne, hogy a jövő év sokkal jobb lesz ennél. Egyik pillanatról a másikra nem könnyű megváltoztatni a dolgokat, de 2015 biztosan sikeresebb lesz.”

„A csapatnak van egy világos terve, aminek a segítségével újra ott lehetünk a csúcson. Minden tőlem telhetőt megteszek azért, hogy ez meg is valósuljon. Sok minden van a háttérben, majd meglátjuk, hogy miként alakulnak a dolgaink, de én személy szerint bizakodó vagyok.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ricciardo a bokszutcából rajtolván majdnem dobogóra állt Abu Dhabiban
Következő cikk Massa jelenti a követendő példát Alonsónak - nem egy ember a gond a Ferrarinál

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország