Marko miatt nem jött össze a Vettel-Raikkonen páros

Helmut Marko leszavazta Kimi Räikkönen szerződtetését, és ez elég volt ahhoz, hogy Dietrich Mateschitz is elálljon a dologtól. A Red Bull tanácsadója két ellenérvet is felhozott a 2007-es bajnok érkezésével szemben.

Livio Oricchio, az O Estado de S. Paulo jól értesült írója úgy tudja, Marko miatt nem valósult meg Räikkönen red bullos szerződése. Míg a csapatfőnök Horner és a főtervező Newey is meg akarta szerezni a finnt, Marko ellene volt, és végül az osztrák tanácsadó szava volt a döntő, amikor Mateschitz meghozta a verdiktet.

Marko ellenérvei a következők voltak: egyrészt bevált az eddig is alkalmazott modell, miszerint Vettel hozza a címeket, mellette pedig egy nem túl erős versenyző hozza a pontokat a konstruktőri címhez. Másrészt ott van a Toro Rosso, mely felfuttatja a házon belüli tehetségeket, és Räikkönen érkezésével megkérdőjeleznék a Junior Program létjogosultságát. Mégis, a legnagyobb probléma az lett volna, hogy Vettel pozíciója erősen veszélybe kerülne a korábbi bajnok érkezésével.

Steve Robertson mégsem aggódik: „Nem aggódok, mivel más lehetőségeink is vannak”- idézte a brazil író a 2007-es bajnok menedzserét. A paddockban terjedő hírek szerint a Red Bull kész lett volna kifizetni azt a 12 millió eurót, mely Räikkönen alkalmazásához szükséges. Ez kétszerese annak az összegnek, amit a Lotus jelenleg kicsenget neki. Tehát az anyagiak nem jelentettek volna akadályt.

Kérdés, a Ferrari mennyire valós opció Räikkönen számára. Jól értesült források szerint az olasz csapat mintegy biztosítani akarja magát korábbi versenyzőjével arra az esetre, ha Alonso tényleg átigazolna. A kétszeres bajnok nem elégedett a csapat teljesítményével, és annak ellenére, hogy 2016 végéig van érvényes szerződése, amennyiben a  Scuderia nincs a legjobb három között, kiléphet a kontraktusból. A helyzet mégis ugyanaz, mint a Red Bullnál: Räikkönen komoly veszélyt jelentene Alonso vezető pozíciójára a csapaton belül, és ezzel csak olajat öntenének az amúgy is parázsló helyzetre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING