Lotus: Az E22 aerodinamikailag nagyon erős

Lotus: Az E22 aerodinamikailag nagyon erős

A Lotus F1 Team hamarosan jelentős előrelépést tehet meg előre, ami bizakodásra adhat okot a rajongóknak, akik eddig nem láthattuk túl sokat az E22-ből.

Ausztráliában egyik Lotus sem ért célba, de Romain Grosjean és Pastor Maldonado talán több kilométert tett meg, mint azt várták az igen komoly problémák után.

„Nagyon frusztráló volt mindezt megélni. A csapatnál mindenki extra keményen dolgozott Melbourne előtt. 14 éve dolgozok itt Enstone-ban, de nem emlékszem arra, hogy ilyen sokat kellett volna dolgoznunk és emiatt különösen fájdalmas az, hogy semmit sem szereztünk.” – mondta Nick Chester, a Lotus technikai főnöke.

„Ugyanakkor azt is tudtuk, hogy ez egy abszolúte reális forgatókönyv. Nagyon kiábrándító, hogy nem tudtunk gyorsabbak lenni és az, hogy honnan kellett nekivágnunk a versenynek. Sok új alkatrészről és megannyi technológiáról beszélünk az idei évet illetően. Mindannyiunk számára egyértelmű volt, hogy ez nagyon nehéz lesz. Dolgozunk a problémákon, hogy eredményesek legyünk.”

Grosjean és Maldonado is minden tőle telhetőt megtett az előrelépés érdekében.

„Mindketten nagyon erősek és határozottak voltak. Biztos vagyok benne, mindketten tisztában voltak azzal, hogy rendkívül fontos volt mindent kihozni a hétvégéből, miután Bahreinben nem tudtunk elég kilométert megtenni. Fontos volt, hogy egy normális alapot szerezzünk, amire építkezhetünk. Az egész hétvégén mindketten nagyon profik voltak, és a visszajelzéseik nagyon fontosak voltak. Sok fontos adatot szereztünk velük, még akkor is, ha sajnálatos módon mindkét autónk kiesett.”

Pozitívumok Ausztráliából?

„Tudjuk, hogy az E22-ben nagy lehetőségek rejlenek, és nekünk most annyit kell tennünk, hogy a lehető leggyorsabban kihozzuk a maximumot a csomagból. Miután a téli teszteken nem tudtunk sokat tesztelni, Melbourne-ben előjöttek azok a bizonyos problémák a szoftverrel, melynek korrekciója sok időt vett igénybe. Fontos, hogy optimalizáljuk a csomagot.”

„Keményen dolgozunk a különböző területeken, hogy az autó jobb legyen. A Renault Sport F1 szintén ezt teszi, akiknek problémájuk van a szoftverrel, valamint a motoros egység feltérképezésével. Az E22 ebből a szempontból sokkal bonyolultabb. Másképp működnek ezek a rendszerek ebben az autóban. Ezen a területen is minden bizonnyal előrébb fogunk lépni, de még mindig küszködünk azzal, hogy keveset tudtunk kint lenni a pályán.”

Az E22 aerodinamikája azonban nagyon rendben van.

„Az adatok azt mutatják, hogy az E22 aerodinamikai szempontból nagyon erős. Nincs különösebb problémánk a súllyal, ami nagyon pozitív. Ez arra ad következtetni, hogy az autó nagyon versenyképes lehet. Ha a többi dolog a helyére kerül a motorokat érintő kérdéseket illetően, akkor gyorsan drámai különbséget tapasztalhatunk. Az egyensúly is jelentős mértékben javulhat, amivel sokkal kényelmesebben lesz vezetni az autót az új abroncsokon. Ez nagy előrelépést jelenthet.  Ezzel együtt folyamatosan dolgozunk az új frissítéseken.”

„Egyelőre nehéz pontos célokat kitűzni magunk elé, de Barcelona után nyilvánvalóvá válhat számunkra, hogy mik azok, amikért küzdhetünk a folytatásban. Ott már stabil helyzetben akarunk lenni. Egy biztos, addig nem nyugszunk meg, míg a lehető leghamarabb nem hozzuk ki a maximális teljesítményt az autóból, és az ismét versenyképes nem lesz.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING