Hamilton: még mindig szoros, fogalmam sincs, hogyan alakul a következő futam

megosztás
hozzászólás
Hamilton: még mindig szoros, fogalmam sincs, hogyan alakul a következő futam
2019. ápr. 14. 8:04

Lewis Hamilton és Valtteri Bottas is a rajtot jelölte meg döntő pontként a Kínai Nagydíjon, amiből a brit jött ki jobban: átvette a vezetést, és elsőként ért célba. Az első három helyezett nyilatkozata.

Lewis Hamilton:

„Nem ez volt a legsimább hétvége, de micsoda fantasztikus eredmény a csapatnak. Nem tudtuk, hol állunk a Ferrarikhoz képest, annyira gyorsak voltak a legutóbbi futamon. Valtteri egész hétvégén gyors volt, és nagyon különleges, hogy egy újabb kettős sikert aratunk, mindezt az 1000. nagydíjon. A rajt jelentette a különbséget, ott dőlt el. A stratégák remekül dolgoztak az első három versenyen, tartanunk kell ezt a szintet. Még mindig nagyon szoros a helyzet. Fogalmam sincs, hogyan fog alakulni a következő verseny.”

Valtteri Bottas:

„A rajtnál vesztettem el. Az autó rendben volt, a tempónk hasonló volt, de a turbulens levegőben nem tudtam követni őt. Kár a rajtért, kipörögtek a kerekek, amikor áthaladtam a célvonalon, és ott buktam el. Még a szezon elején vagyunk, jól állnak a dolgok a csapat szempontjából. Nem kellemes érzés, hogy elvesztettem az első helyet az összetettben, de visszatérek.”

Sebastian Vettel

„Örülök, hogy dobogóra állhattam, hiszen kemény verseny volt, és bár próbáltunk közel maradni a Mercedesekhez, nem sikerült, hiszen a rajttól kezdve nagyon gyorsak voltak. Max-szel élvezetes volt a verseny, de az elsődleges célunk az lett volna, hogy a Mercedesekkel harcoljunk, csakhogy ők ma túl gyorsak voltak a számunkra – gratulálok Lewisnak és Valtterinek is.”

 

„Mikor Max közeledett hozzám, láttam őt, és mivel ma már olyan nagy a tempókülönbség, hogy ismervén őt, sejtettem, hogy megpróbálja – számítottam rá magamban. Azonban vissza tudtam támadni, és egy kicsit szélesebben vettem a kanyart, bár nem nézett ki az egész túl szexinek. Élvezetes volt, de a Mercedes ellen jobb lett volna harcolni.”

Ami pedig Leclercet illeti: „Úgy éreztem, hogy gyorsabb lehetek, de aztán nehezen találtam meg a ritmust. Többször is blokkoltak a kerekeim, amivel elvesztettem az előnyömet, de az egész verseny alatt messze voltunk a Mercedesektől. Sajnálom, hogy a verseny végén Charles nem tudta megelőzni Maxet, reménykedtem, hogy sikerül neki, figyeltem a kivetítőkön, és szerintem elég közel voltak egymáshoz. Rengeteg házi feladatunk van, hiszen a mai csupán egy jó eredmény, nem egy nagyszerű.”

 
Következő cikk
Hamilton nyerte az 1000. F1-es nagydíjat Kínában Bottas és Vettel előtt: mi történt a Ferrarinál?

Előző cikk

Hamilton nyerte az 1000. F1-es nagydíjat Kínában Bottas és Vettel előtt: mi történt a Ferrarinál?

Következő cikk

Leclerc: látnom kell a teljes képet, hogy megértsem a Ferrari döntését

Leclerc: látnom kell a teljes képet, hogy megértsem a Ferrari döntését
Hozzászólások betöltése
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről