Sainz volt a leggyorsabb a brit FP2-n, Hamilton a második!
Jóval eseménydúsabb volt a Brit Nagydíj második szabadedzése, mint az FP1, az edzésen pedig Carlos Sainz volt a leggyorsabb két brit pilóta, Lewis Hamilton és Lando Norris előtt, az erős szél pedig igencsak megnehezítette a versenyzők dolgát.
Az első szabadedzéssel ellentétben a Brit Nagydíj második szabadedzése már napsütésben, száraz pályán vette kezdetét, és mivel az FP1-en nem sok adatot gyűjtöttek a versenyzők, ezért mind a 20 pilóta rögtön kiment a pályára.
Max Verstappen az első percekben „valami furcsát” hallott, de a csapat biztosította arról, hogy minden rendben van, kint maradhat a pályán. Norris egy széllökés miatt futott le a pályáról, miközben az első körök után Leclerc, Sainz, Verstappen, Perez volt az állás.
Russellen többször is a forgalom fogott ki, 20 perc elteltével pedig továbbra is Leclerc, Sainz, Verstappen, Perez volt az állás, Hamilton pedig feljött az ötödik helyre a közepes keveréken, a lágy gumikon futók közül pedig Alonso volt a leggyorsabb.
Az edzés feléhez érve Norris vette át a vezetést a piros oldalfalú gumikon, míg egy széllökés Latifin is kifogott, de a bizonytalan jövőjű kanadai versenyző is gyorsan vissza tudott jönni a pályára.
Sainz egy tizeddel gyorsabb kört futott Norrisnál, egy 1:29.0-s idővel állt az élre a lágy abroncsokon, majd Leclerc is futott egy gyors kört a lágy keverékkel, ami a harmadik helyre volt elég, bő 4 tizedre a csapattársától.
Amikor már csak 20 perc volt hátra az FP2-ből, Ricciardo ment rá keményen a kerékvetőkre a 9-es kanyarnál, és szólt is a csapatának, hogy nézzék meg, minden stimmel-e a padlólemezzel. Hamiltonnak a hátsó felfüggesztésével volt gondja, de pár perc szünet után felugrott a második helyre, Sainz és Norris közé a hétszeres világbajnok.
Az élmezőny állása már nem változott az utolsó percekben, tehát Sainz "nyerte" a második szabadedzést Hamilton, Norris, Verstappen, Leclerc, Alonso, Perez és Russell előtt, az első 10 helyezett pedig 1 másodpercen belül volt egymáshoz képest.
A Forma-1-es program magyar idő szerint szombaton 13 órától fog folytatódni a harmadik szabadedzéssel, az időmérő edzés pedig 16 órakor fog elindulni, az FP3-at és a kvalifikációt is élőben közvetíti az M4 Sport.
Helyezés | Versenyző | Kör | Idő | Hátrány | Intervallum | km/ó |
---|---|---|---|---|---|---|
1 | Carlos Sainz Jr. | 28 | 1'28.942 | 238.443 | ||
2 | Lewis Hamilton | 21 | 1'29.105 | 0.163 | 0.163 | 238.006 |
3 | Lando Norris | 29 | 1'29.118 | 0.176 | 0.013 | 237.972 |
4 | Max Verstappen | 18 | 1'29.149 | 0.207 | 0.031 | 237.889 |
5 | Charles Leclerc | 25 | 1'29.404 | 0.462 | 0.255 | 237.210 |
Teljes eredmény |
Wolff: Hamilton meg fogja nyerni a Brit Nagydíjat!
Nézzük meg, hogyan fest egy virtuális kör a silverstone-i pályán a Mercedesszel!
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.