Egyre jobban "kinyílik Ricciardo csipája": nem vár Sebre, kimondja a véleményét

Egyre jobban "kinyílik Ricciardo csipája": nem vár Sebre, kimondja a véleményét

Daniel Ricciardo egyre inkább beépül a Red Bull Racingbe, aminek eredményeként kölcsönösen bíznak egymásban, és a csapat tudja, hogy az ausztrál képben van. A kanadai futamgyőztes örül, hogy Sebastian Vettel remekül fogadta az érkezését.

Mi sem először írjuk le, hogy Ricciardo mennyire pozitív meglepetés a Red Bullnál, igaz, az RB10 tehetetlen a Mercedesekkel szemben. Az érintett nagyon elégedett lehet a szezon eddigi alakulásával, és elmondta, Vettel is remek fogadtatásban részesítette.

"Igen, ami az egymás közötti és a csapattal ápolt kapcsolatot illeti, meglehetősen sima menet volt"- kezdte Ricciardo a Sky Sportsnak.

"Tiszteletet mutatott, amikor megérkeztem a csapatba, és nem próbálta játszani a nagyfiút, vagy megfélemlíteni valamilyen módon. Szóval jól állnak a dolgok. Természetesen szeretne elkezdeni jobb eredményeket szerezni, de ez csak mindkettőnket hajtani fog remélhetőleg a jobb pozíciók felé. Határozottan úgy érzem, hogy azt a munkát végzem, mint amiben reménykedtem előtte. Tudom, a csapat is azt mondta, felülmúltam bizonyos elvárásaikat - tehát remekül végzem a dolgom. Egyszerűen csak csinálnom kell a továbbiakban is azt, amit eddig."

//

Post by www.f1-live.hu.

A tegnapi rendezvényen Milton Keynesben azt is elmondta, egyre kényelmesebben érzi magát az autóban és a csapatban, amitől "nagyobb lett a szája is".

"Minél több időt töltök a csapattal, annál inkább eggyé válunk, és szerintem folyékonyan beszélgetünk egymással. Ez magabiztossággal tölt el, hogy még inkább kifejtsem a véleményem, és ők válaszolni fognak erre; tudják, hogy most már kicsit jobban tudom, miről beszélek. A kommunikáció egyre erősebb és erősebb lesz"- mondta. "Hiszek abban, amit mondok. Ha úgy érzem, tennünk kell valamit, már nem kell mindig arra bíznom magam, amit Seb mond. Nagyon sok mindenben egyezünk egymással. Ahelyett, hogy arra várok, mondjon valamit, ha érzek valamit, akkor ki is fogom mondani."

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Daniel Ricciardo
Cikk típusa BRÉKING