Button: Még nem akarom elhagyni az F1-et

Button: Még nem akarom elhagyni az F1-et

Jenson Button és a McLaren Ausztráliában dobogóval kezdte az idei szezont, azóta viszont lejtőre került a csapat, és a legutóbbi 3 futamon nulla szerzett pont szerepel az istálló neve mellett. A 2009-es világbajnok már korábban is nyilvánvalóvá...

Írta: N. Márton

A mezőny legidősebb tagja a maga 34 évével teljesen új szemszögből közelíti meg a helyzetet, inkább kihívást lát a nehéz évkezdetben: „Feltétlenül maradni akarok az F1-ben, egy ilyen szezonban nem tehetem meg, hogy visszavonulok. Ha nyugdíjba akarok vonulni, akkor magas szinten szeretném azt tenni, és úgy érzem, áll még előttem egy nagy lehetőség.”

A brit szerint a versenyzők állandó problémájával küzd, egyszerűen képtelen abbahagyni: „A probléma tehát az, hogy nem akarsz leállni a versenyzéssel, és így még sok évig itt tudsz maradni. Jelen pillanatban nem akarok visszavonulni évvégén. Kíváncsi vagyok a jövőmre, és azt hiszem, ez nagyon izgalmas.”

A Honda segíthet a McLaren problémáin

Mint ismeretes, a következő szezontól a McLaren motorszállítót vált, és a Mercedes helyett a japán gyártó érkezésével újra összeáll a legendás McLaren-Honda páros.

A gyár érkezése nyilvánvalóan pozitív érzésekkel tölti el Buttont, csakúgy mint a csapat versenyigazgatója – Eric Boullier – által felvázolt fejlesztési terv. A jó eredmények elérése is közelebb viheti Buttont a biztos maradáshoz.

„Szeretném azt hinni, hogy a csapat a szezon vége felé már sokkal versenyképesebb lesz. Ez nyilvánvalóan adna nekem egy újabb jó okot a maradásra.” - mondta a bajnok a brit Autosport hasábjain.

//

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

A brit szerint a jövő évi autó oltárán, könnyen lehet, hogy az idei gépet is fel kell áldozni: „Nagyon gyorsan eljön az év vége, és ha azt akarjuk, hogy a következő évben igazán versenyképesek legyünk, akkor nekünk már az új autóra kell koncentrálni idő előtt, ugyanis nem lesznek különösebb szabályváltozások. Nem fogunk hirtelen találni 2 másodpercet a tél folyamán.”

Persze egy évet feladni sosem könnyű, ezt tudja ő is, és a csapat is: „Tudom, hogy Ron mindenáron azt akarja, hogy már idén versenyeket nyerjünk, de ez rettentően nehéz lesz. Tudom miért mondja ezt, ő is megértette, hogy mi kell ahhoz, hogy gyorsabbak legyünk idén, de a következő év talán még fontosabb lesz.”

„Kell vennünk egy nagy lendületet, és nem hagyni magunkat – talán a Mercedes majd ezt teszi, mikor már 300 ponttal fog vezetni.” – zárta mondandóját a 2009-es bajnok.

Az utolsó mondat mindenesetre jól jellemzi az idei F1-et, a többieknek nagy eséllyel csak akkor lesz reális sansza a győzelemre, ha a Mercedes visszafogja a tempót.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Jenson Button
Cikk típusa BRÉKING