Bottas óriásit ment, és övé a kínai rajtelsőség Hamilton, valamint a két Ferrari előtt

megosztás
hozzászólás
Bottas óriásit ment, és övé a kínai rajtelsőség Hamilton, valamint a két Ferrari előtt
Szerző:
2019. ápr. 13. 7:07

Valtteri Bottas Nico Rosberg 2016-os formáját idézte, és megszerezte pályafutása 7. rajtelsőségét, a Forma-1 történetének 1000. versenyhétvégéjén Lewis Hamilton és a két Ferrari előtt.

Az FP3 nagyon lassan indult be, és látványos véget ért Albon bukásával. A Toro Rosso-Honda thai újonca hibázott az utolsó kanyarban, és nagyon csúnyán összetörte a gépét, mellyel a súlyos károk miatt nem vehetett részt az időmérőn.

Még több F1 hír:

Az utolsó edzés legjobb idejét Bottas rakta össze a Mercedesszel, kihasználva Sebastian Vettel hibáját, akit Leclerc a másik Ferrarival még így sem tudott megelőzni. Lewis Hamilton pedig továbbra sem találta a tempót, és láthatóan küszködött, szemben a finn csapattársával, aki még mindig vezeti a bajnokságot. A Red Bull Racing ugyancsak kérdőjel volt, de az jól látszott, hogy túl sok esélyük nem lesz az első sorra. 

Q1

A Q1-ben három versenyző kiesése előre borítékolható volt, hiszen Albon az FP3-as balesete miatt nem vehetett részt az időmérőn, míg a Williamsek továbbra is messze a leglassabbak a mezőnyben. Kubica különösen sokat panaszkodott. A lengyel erős túlkormányzottsággal küszködött, és nem értette, mi történik a volán mögött. Giovinazzi volt a harmadik kieső, ráadásul idő nélkül egy újabb technikai motorprobléma miatt. Az utolsó búcsúzó pedig Stroll volt, miközben Norris és Räikkönen éppen hogy csak tovább tudott menni a Q2-be.

A Q1 kiesői: Stroll, Russell, Kubica, Giovinazzi, Albon.

A legjobb időt Bottas rakta össze a Mercedesszel, közvetlen Leclerc előtt, de a monacói két etapot ment: 1:32.658-1:32.712. A TOP-5-ben még Hamilton, Verstappen és Vettel voltak ott. A középmezőnyből a leggyorsabb Hülkenberg volt, megelőzve ezzel a McLarent és a csapatársát, valamint a Haast és a Toro Rossót.

 

Q2

A top-mezőnyből Gasly kivételével mindenki a közepes gumikon ment tovább a Q3-ba. Hamilton első etapja igen gyenge volt, míg a második már elegendő volt arra, hogy az élen zárjon: 1:31.637. Bottas volt mögötte, ám a finn csak egy etapot teljesített, és a Q2 végén csupán bekoptatta a lágy abroncsot. Vettel és Leclerc a Ferrarival a harmadik és negyedik helyen ment tovább, majd jött Verstappen, Gasly, Hülkenberg, Magnussen, Grosjean és Ricciardo.

A Q1 kiesői: Kvjat, Pérez, Räikkönen, Sainz, Norris

Ez egyúttal azt is jelentette, hogy a McLaren, a Toro Rosso, az Alfa Romeo és a Racing Point egyik autójával sem volt ott az utolsó körben, szemben például a Renault-val, vagy az eddig gyengébb teljesítményt mutatott Haas istállóval.

 

Q3

A Q3-ra minden megváltozott, és a Mercedes komoly dominanciát hozott, így nem lehetett kérdés, hogy Bottas és Hamilton kerül oda az első sorba, míg a Ferrarinak Verstappen Red Bulljával kellett megküzdenie, ami egyértelmű csalódás volt az olaszok számára.

 

Végül Bottas volt a leggyorsabb Hamilton előtt, nagyon kis különbséggel, míg a két Ferrari esélytelen volt. Vettel és Leclerc között egészen minimális volt a differencia. A német világbajnok igencsak felhúzta Verstappent, akit élesben előzött meg, közvetlen a gyors köre előtt, és a holland emiatt sem tudott javítani, így az ötödik hely marad számára. Szabályosnak szabályos volt a manőver, de a versenyzők éppen ennek az ellenkezőjéről állapodtak meg egymással. 

Gasly a másik Red Bullal 6. lett, majd jött Ricciardo, Hülkenberg és a Haas idő nélkül.

Végeredmény - időmérő - Kínai Nagydíj

Hely Versenyző Csapat Motor Idő Különbség
1 Finland Valtteri Bottas  Mercedes Mercedes 1'31.547  
2 United Kingdom Lewis Hamilton  Mercedes Mercedes 1'31.570 0.023
3 Germany Sebastian Vettel  Ferrari Ferrari 1'31.848 0.301
4 Monaco Charles Leclerc  Ferrari Ferrari 1'31.865 0.318
5 Netherlands Max Verstappen  Red Bull Honda 1'32.089 0.542
6 France Pierre Gasly  Red Bull Honda 1'32.930 1.383
7 Australia Daniel Ricciardo  Renault Renault 1'32.958 1.411
8 Germany Nico Hulkenberg  Renault Renault 1'32.962 1.415
9 Denmark Kevin Magnussen  Haas Ferrari    
10 France Romain Grosjean  Haas Ferrari    
11 Russian Federation Daniil Kvyat  Toro Rosso Honda 1'33.236 1.689
12 Mexico Sergio Perez  Racing Point Mercedes 1'33.299 1.752
13 Finland Kimi Raikkonen  Alfa Romeo Ferrari 1'33.419 1.872
14 Spain Carlos Sainz Jr.  McLaren Renault 1'33.523 1.976
15 United Kingdom Lando Norris  McLaren Renault 1'33.967 2.420
16 Canada Lance Stroll  Racing Point Mercedes 1'34.292 2.745
17 United Kingdom George Russell  Williams Mercedes 1'35.253 3.706
18 Poland Robert Kubica  Williams Mercedes 1'35.281 3.734
19 Italy Antonio Giovinazzi  Alfa Romeo Ferrari    
20 Thailand Alex Albon  Toro Rosso Honda

Következő cikk
Albon: túl mohó voltam, nincs kifogás

Előző cikk

Albon: túl mohó voltam, nincs kifogás

Következő cikk

Hamilton a ragyogó Bottast méltatta a kínai időmérő után

Hamilton a ragyogó Bottast méltatta a kínai időmérő után
Értesülj elsőként a
legfrissebb hírekről