Az igazi Ferrarit még nem láthattunk, de talán hiba lenne csodát várni

Sebastian Vettel elárulta, hogy a fejlesztések működnek, még akkor is, ha azok a jelek szerint nem jelentettek hatalmas előrelépést. A német világbajnok bizakodó, de a földön jár.

Az igazi Ferrarit még nem láthattunk, de talán hiba lenne csodát várni

A Ferrari minden eddiginél megpróbál gyorsabban fejleszteni. Ennek pedig az a fő oka, hogy az SF1000 jelentős hátrányban van a riválisokkal szemben. A Mercedes és a Red Bull más kávéház, de a Racing Point és a McLaren is az olaszok előtt lehet.

Eredetileg a Magyar Nagydíjra tervezték az első nagyobb csomag bevetését, ám annak egyes részei már a Stájer Nagydíjon ott voltak az autón. Emiatt is mentek olyan gyengén a hétvégén, hiszen pénteken a tesztelésekre koncentráltak, így nem tudtak időt fordítani az egyensúlyra és a beállításokra.

A helyzetüket nem segítette, hogy az FP3 elmaradt a nagy eső miatt. Ettől független nincs meg a tempójuk. Az új csomagról nem lehet azt mondani, hogy dimenzióugrást hozna, ugyanakkor folyamatosak az újdonságok az autón.

„Tudjuk, hogy az alkatrészek működtek. Szerettük volna, ha ezek nagy ugrást jelentenek, de ez most nem így néz ki. Mindezt azonban valódi versenykörülmények között is meg kell erősítenünk. Szóval azt hiszem, érdekes lesz, és izgatottan várjuk, hogy milyen lesz az autó holnap, majd különösen a versenyen.” - mondta Sebastian Vettel.

A csapat a Sky Italia korábbi jelentése szerint ezen a hétvégén is új elemeket tesztel, aminek a többsége talán nem lesz látható, mert azok az SF1000-ben foglalnak helyet. A csomag részét képezheti egy új első orrkúp is.

 

Az első szabadedzések pénteken kerülnek megrendezésre a Hungaroringen, és nem kizárt, hogy esni fog. Ez bonyolíthatja a Ferrari tesztelését. A Red Bull sem feltétlen örülhet ennek, mert a „bikáknak” is van tesztelni valójuk.

Nincs is jobb csapattárs Bottasnál?

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Hamilton örül, hogy Bottas a csapattársa
Előző cikk

Hamilton örül, hogy Bottas a csapattársa

Következő cikk

Mercedes: Minden a leszorítóerőn fog múlni

Mercedes: Minden a leszorítóerőn fog múlni
Hozzászólások betöltése