Hamilton örül, hogy Bottas a csapattársa

Lewis Hamilton, a Mercedes világbajnok versenyzője örömmel dolgozik Valtteri Bottas mellett. Úgy tűnik, hogy 2021-ben is közösen harcolhatnak majd a német gyártó bajnoki győzelméért a Forma-1-ben.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, Valtteri Bottas, Mercedes-AMG Petronas F1 and Max Verstappen, Red Bull Racing celebrate on the podium

Mark Sutton / Motorsport Images

Nagy valószínűség szerint marad a Hamilton-Bottas duó, noha korábban sok olyan pletyka jelent meg a sajtóban, hogy a brit a Ferrarihoz, addig a finn a Renault-hoz szerződik. Nagyon nagy meglepetést okozna, ha a csapat nem ebben a formában folytatná tovább.

George Russell helyét ma hivatalosan is megerősítették 2021-re, ami pedig még inkább arra utalhat, hogy Bottas marad a helyén. Sebastian Vettel sem jelenthet már rá veszélyt, aki lehetséges, hogy az Aston Martin pilótája.

Valtteri Bottas eddig minden évben fejlődött, de ez továbbra sem volt elegendő ahhoz, hogy legyőzze vagy egyáltalán megszorongassa a csapattársát, Hamiltont. Idén talán más lesz a helyzet, de még ezt túl korai kijelenteni.

A hétvégén a Hungaroring lesz a helyszín, ahol 8. alkalommal győzhet Lewis Hamilton, így Bottasra igen komoly kihívások várnak. A csütörtöki sajtónapon is megkérdezték a címvédőt, hogy lát-e különbséget a tavalyi és az idei Bottasban.

„Ezt a kérdést legutóbb is megkaptam. Mit mondhatnék erre? Minden évben azt látom, hogy Valtteri növekszik versenyezőként, de csapatjátékosként is. Természetes látni ezt a fajta növekedést.” - mondta Hamilton.

„Felfedezi az erősségeit és gyengeségeit az év során, akárcsak tesszük mi is ugyanezt, elemezzük ezeket és tovább dolgozunk rajtuk. Szóval azt hiszem, idén egy fittebb, még koncentráltabb versenyzőt láthatunk, ami szerintem egy nagyszerű dolog.”

 

„Továbbra is örömmel dolgozom vele, és azt mondanám, hogy a tisztelet növekedése is folytatódik közöttünk.”

Bottas nem lehet messze a hosszabbítástól...

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Albon: amint megszokom az autót, jönni fog a tempó is
Következő cikk Az igazi Ferrarit még nem láthattunk, de talán hiba lenne csodát várni

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország