Az FIA szerint egyedül Massa tehető felelőssé a hockenheimi balesetért, mégsem kapott büntetést

Az FIA szerint egyedül Massa tehető felelőssé a hockenheimi balesetért, mégsem kapott büntetést

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) nézete szerint egyedül Felipe Massa tehető felelőssé a Németországban történtekért, a Williams brazil versenyzője mégsem kapott büntetést.

Míg Valtteri Bottas rendre parádés versenyeket fut és Németországban zsinórban már a harmadik dobogós helyezését ünnepelhette, addig a brazil csapattársa csak szenved és Silverstone-hoz hasonlóan Hockenheimben is a rajtot követően búcsúzni kényszerült a küzdelmektől.

A nagy baleset után Massa rögtön úgy nyilatkozott a sajtónak, hogy az esetért csak Kevin Magnussen tehető felelőssé, aki vele ellentétben versenyben tudott maradni és végül pontot szerzett a McLarennel. A versenybíróság végül úgy döntött, egyik pilótát sem bünteti meg a balesetért.

Nem sokkal később a McLaren is megszólalt és Eric Boullier egyértelműen a brazilt nevezte meg hibásnak. A francia szakember a brit Autosport lap hasábjain elmondta, az FIA jelentéséből kiderült, hogy a balesetben Magnussen a legkisebb mértékben sem volt hibáztatható, és Massa volt az, aki az incidenst okozta. Ennek ellenére a brazil nem kapott büntetést.

Boullier minden fontos pontit elolvasott a versenybírák jelentésén, és azokból kiderült, a McLaren dán újonca a legkisebb mértékben sem hibáztatható a történtekért.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„A jelentés világossá teszi, hogy Kevin 100%-ban feddhetetlen volt.”

A jelentésben csak Massa manőverére tértek ki a felügyelők, akik azonban nem büntették meg a versenyzőt.

„Úgy határoztak, hogy nem büntetik meg Felipét. amihez joguk van.”

Boullier hozzátette, Jenson Buttonhoz hasonlóan az újonc teljesítményével is maximálisan elégedett. A Mclaren csapatfőnöke hangsúlyozta, Button a család részét képezi, aki még mindig gyors és sokat segít a csapatnak, míg Magnussen egyre többet hoz ki magából és az autójából.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Felipe Massa
Cikk típusa BRÉKING