Alonso: A McLaren elleni harcban Massára is szükségünk van

De a Red Bullhoz már nem lesz elég a brazil versenyző javuló formája – tette hozzá Fernando Alonso. A Ferrarinak egy jobb autóra van szüksége ahhoz, hogy partiban legyen az élmenővel, mert a kiegyensúlyozottság kevés.  

Fotó: Scuderia Ferrari

Továbbra sem lehet tudni biztosan, hogy milyen kaliberű lesz a csomag, amit a Ferrari Indiában fog bemutatni. Az F2012 lassú, mindenekelőtt az időmérőn, és ezt Maranellóban is tudják.
 
A Ferrari csapatfőnöke hangsúlyozza, hogy komoly lemaradást kell ledolgozniuk az utolsó négy futamra, ha versenyben akarnak lenni a Red Bullal:
 
„Legalább két tizedet kell találnunk”- jelentette ki az Auto Motor und Sport-nak. Domenicali továbbra is tagadja azt, hogy a Ferrari alaposan átdolgozza az F2012-őt: „Nem kell újraalkotnunk az autót.”
 
Alonso elmondta, hogy „én is és a csapat is mindig a maximumot hoztuk ki az autóból, de hat futam óta nem változott”.
 
Ennek ellenére a kétszeres bajnok nem gondolja, hogy le kéne tennie a címről: „Öt versennyel ezelőtt a McLaren volt a favorit, miszerint mindent meg fognak nyerni ebben az évben, de Koreában majdnem a pontszerző helyeken kívül voltak, és mi másodikak vagyunk a bajnokságban. A dolgok gyorsan megváltozhatnak, ennélfogva magabiztos vagyok, és nem kell azt gondolnunk, hogy a Red Bull minden versenyt meg fog nyerni”- fejtette ki a spanyol a TotalRace-nek.
 
„Ki kell használnunk a lehetőségeket. Hat ponttal vagyunk lemaradva, de még 100 forog kockán. Nagyon jó esélyünk van rá, hogy megnyerjük a bajnokságot”- tette hozzá a Ferrari versenyzője.
 
Alonso hangsúlyozta, hogy nagyon számít Massa támogatására a továbbiakban, ami a konstruktőrök miatt is fontos:
 
„Nagyon fontos a gyártó számára, mivel a Ferrari a többiek előtt akar végezni, és ennél fogva arra van szükség, hogy Felipe és én is folyamatosan a pontszerző helyeken és a dobogón végezzünk. Ha a McLarennel akarunk harcolni, akkor erre van szükségünk. Rendkívül boldogak vagyunk a változás miatt, ami Felipénél történt. Ami a Red Bullal folytatott harcot illeti, már nem akkora segítség, mivel egy jobb autóra van szükségünk, nem csak kiegyensúlyozottságra.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING