BRÉKING

Kiss Pál Tamás hétvégén a WSR barcelonai futamain indul

Remek hír a magyar autósport-rajongók számára: hazánk elsőszámú formulaautó-versenyzője, Kiss Pál Tamás e hét végén, az olasz BVM Target Racing színeiben, a 3,5 literes csúcskategóriában áll rajthoz a Renault Világsorozat (World Series by Renault – WSR) barcelonai szezonzáró futamain.    

Tamás idén a Hungaroringen debütált a WSR 3,5-ben, és annyira jól sikerült hazai bemutatkozása (egész hétvégén kimagaslott az újoncok közül, és a második futamon a 11. helyen végzett), hogy az olasz csapat nyomban közölte vele: szeretnék, ha a következő versenyhétvégén is ő vezetné az egyik autójukat. Ez akkor nem valósult meg, ám a sors úgy hozta, hogy a szezonzárón ismét ott lehet a mezőnyben a magyar pilóta, ráadásul, éppen Barcelonában, egyik kedvenc helyszínén, ahol tavaly a magyar autósport történetének eddigi egyetlen GP3-as futamgyőzelmét aratta.

 „A hungaroringi WSR-hétvége óta folyamatosan tartottam a kapcsolatot a csapattal, hiszen nagyon elégedettek voltak a teljesítményemmel, és nagyon szerették volna, ha a következő, franciaországi fordulóban is én vezetem az egyik autójukat. Ez sajnos végül nem valósult meg, mert nem tudtak olyan ajánlatot adni, amit módomban állt volna elfogadni, de szerencsére nem kellett sokat várni a pozitív fordulatra: örömmel jelentem be, hogy ezen a hétvégén, a barcelonai szezonzárón ismét ott leszek a WSR mezőnyében!” – újságolta vidáman a jó hírt a 21 éves tehetség.

„A csapat egyik pilótája, Daniel Zampieri megbetegedett, és lényegében az ő helyettesítésére kért fel a csapat, azt kell, hogy mondjam, hogy példátlanul kedvező feltételekkel. Nagyon örülök ennek az újabb lehetőségnek, hiszen a Hungaroringen az első pillanattól kezdve az utolsóig kiválóan éreztem magam az autóban, és a profi világban nagyon ritka, hogy egy csapat egy verseny után ilyen komoly kedvezményeket adjon egy pilótának, úgyhogy nekik is köszönöm a belém fektetett bizalmat, természetesen igyekszem majd meghálálni” – folytatta.

 „Sok időnk szerencsére nem volt izgulni, mert igazából szerda délelőtt vált biztossá, hogy számít rám a hétvégén a csapat. Csütörtökön hajnal 3-kor már indulok is ki Barcelonába, hiszen pénteken már ismét az 530 lóerős WSR-autó volánjánál kell bizonyítanom, ami a hungaroringi hétvégéhez hasonlóan ezúttal is kockás színekben pompázik majd” – árulta el Tamás.

 „Talán kicsit nyugodtabb lesz a hétvégénk, mint a Hungaroringen volt, és arra számítok, hogy most jobban csak a versenyzésre tudok majd koncentrálni, hiszen Barcelonában nyilván kevesebben lesznek rám kíváncsiak, mint idehaza. A barcelonai pályát jól ismerem, hiszen nyertem már ott GP3-as futamot, és rengeteg teszten is részt vettem a katalán ringen. Már alig várom, hogy átszáguldjak a pálya gyors kanyarjain a WSR-autóval, hiszen Barcelona még a GP3-as autóval is nagyon tempós pályának tűnt belülről, ez pedig ezzel az autóval fokozottan igaz lesz” – dörzsölte a tenyerét a magyar versenyző.

„Ugyanazt a koncepciót fogom követni, mint a Hungaroringen: folyamatosan építkezem majd a korábbi tapasztalataimra, és próbálok körről körre, szépen fokozatosan gyorsulni. A Hungaroringen rengeteg szeretetet kaptam a magyar szurkolóktól, amiből Barcelonában is erőt tudok majd meríteni. Remélem, sokan szurkolnak majd nekem itthon a televízió-képernyők elől, és igyekszem majd egy jó szerepléssel meghálálni a töretlen buzdítást, amit a rajongóktól kapok” – mondta el végül Kiss Pál Tamás.   

A hétvége hivatalos beharangozó videója:


Kiss Pál Tamás hungaroringi WSR-hétvégéje mozgóképekben:

A hétvége programja:

Péntek (2012. október 19.)
9:50 – 11:05: 1. kollektív teszt
15:15 – 16:30: 2. kollektív teszt

Szombat (2012. október 20.)
10:40 – 11:10: 1. időmérő edzés
15:00 – 15:50: 1. futam (Eurosport, élő)

Vasárnap (2012. október 21.)
09:50 – 10:20: 2. időmérő edzés
15:00 – 15:50: 2. futam (Eurosport, élő)

Szöveg: Borbás Bálint – P1race.com
Fotó: Paolo Pellegrini

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A csapatok nem akarnak jövőre is sokkot kapni a Pirellitől
Következő cikk Alonso: A McLaren elleni harcban Massára is szükségünk van

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország