Alonso: A csapatomban és magamban is nagyon bízok

Fernando Alonso ma Texasban elmondta, hogy teljesen más attitűddel rendelkezik a Ferrarinál, mint a korábbi istállóinál: a spanyol bajnok kiegyensúlyozottan és nyugodtan várja a döntőt.  A Ferrari versenyzője büszke arra, amit eddig ért el a...

Fotó: Scuderia Ferrari
A COTA egy teljesen új kihívás lesz a versenyzők számára, és Alonso elmondta, igyekezett minden létező módszert megragadni annak érdekében, hogy megismerje a pályát, mielőtt holnap autóba fog ülni:
 
„Először a szimulátorban vetettem egy pillantást a pályára Szingapúr után, majd múlt héten ismét mentem egy kicsit rajta a szimulátorban, mielőtt tegnap láttam volna. Két kört mentem rajta biciklivel, és ma délután még többet fogok megtenni. A pálya nagyon látványosnak tűnik, és szerintem a versenyzők és a mérnökök számára is kihívás lesz. Remélhetőleg egy jó kis show-t fog produkálni előzésekkel. Szerintem ez egy nagyon jó hétvége lehet”- mondta ma a spanyol versenyző Austin mellett.
 
Alonso kifejtette, hogy a bajnoki hajrá nincs hatással a mentális állapotára: „Ami a felkészülésemet illeti és azt, ahogy hozzáállok a hétvégének, semmi sem változott: maximális koncentráció, maximális erőfeszítés”- mondta a kétszeres bajnok. „Mindenki keményen dolgozott a csapatban, és remélhetőleg holnap tesztelhetünk pár új alkatrészt a pályán, és szerezhetünk némi benyomást arról, hogyan működnek. Próbálunk majd egy sima pénteket menni. Itt még fontosabb lesz, mint a többi pályán, hogy minél több kört menjünk, tanulmányozzuk az ideális íveket, és talán rájöjjünk pár trükkre, amiket ez a pálya tartogat.”
 
„Ezek után egy jó szombatra is szükségünk lesz, hogy próbáljunk a lehető legjobb pozícióban lenni annak érdekében, hogy egy jó versenyünk lehessen; minden kört időmérős körként kell megnyomni, hogy próbálkozzunk annyi pontot szerezni, amennyit csak lehet.”
 
Miközben Vettel, aki ott volt a sajtószobában Alonsóval, csak a 100. versenyére készül ezen a hétvégén, és a harmadik címre hajt, a spanyol versenyző már majdnem a duplájánál tart a futamok számát illetően:
 
„Amikor megnyertem a második címemet, akkor hasonló számokkal rendelkeztem a futamgyőzelmeket illetően. 2007-ben a harmadik címért harcoltam, egészen az utolsó versenyig. Mindenkinek megvan a maga karrierje hullámhegyekkel és hullámvölgyekkel, ahogy azt mi is láthattuk nagyon sok versenyzőnél. Nézzük meg Michaelt (Schumacher): hét cím és utána három év győzelem nélkül. Vagy ott van Barrichello, aki több nagydíjat teljesített, mint bárki más: az egyik évben azért harcolt, hogy kiverekedje magát a Q1-ből a Williamsszel, de előtte a bajnoki címért harcolt a Brawn GP-vel. Büszke vagyok a tényre, hogy kezdek a közelébe jutni a 200 nagydíjnak, és minden évben nyertem párat; négy-öt évben is a címért küzdhettem: ez jó, és boldog vagyok!”
 
Az oviedói azt is elismerte, hogy manapság teljesen más a hozzáállása és a mentalitása: „Sokkal nyugodtabb és koncentráltabb. 2006-ban úgy érkeztem meg az utolsó versenyre Brazíliában, hogy Michael ellen voltam harcban a címért, ami egy elég stresszes és intenzív hétvége volt. Nem volt könnyű koncentrálni, de még aludni sem. Az egy érzelmekkel teli hétvége volt. Az utána következő évben ismét egy nagyon stresszes utolsó verseny következett, melyben hárman is harcban voltunk az elsőségért. 2010-ben ismét úgy érkeztünk meg az utolsó versenyre – akkor Abu Dhabiba -, hogy esélyesek voltunk: sokkal nyugodtabb voltam akkor, és a hétvége remekül alakult számunkra. Sokkal nyugodtabban és érettebben készültünk a versenyre, de a végén úgy alakult, ahogy. És ami az utolsó két évet illeti, ahogy már mondtam, teljesen normálisan éreztem magam. Ez lesz a negyedik alkalom, melyben remélhetőleg az utolsó versenyig harcban leszek a címért, és érzem a különbséget azon a téren, ahogy koncentrálok a munkámra. Azt is értened kell, hogy ha mindent tökéletesen csinálsz, akkor lehet esélyed, de ha hibázol, akkor vesztettél. Nagyon magabiztos vagyok, bízok a csapatomban, és magamban is bízok.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING