Alonso tudja, hogy a Ferrari ismét bajnok lesz

Alonso tudja, hogy a Ferrari ismét bajnok lesz

2005 és 2006 Forma-1 világbajnoka csak a Ferrarira koncentrál és továbbra is az a terve, hogy az olaszoktól vonuljon vissza.

Fernando Alonso 2010 óta versenyez a Ferrarinál, de még mindig nem sikerült bajnoki címet szereznie a legendás olasz márkával, és úgy tűnik, hogy ez idén sem fog megvalósulni, miután a Mercedes rendkívül domináns és az F14-T nem elég versenyképes.

Alonso korábban már elismerte, ő arra számított, hogy ezen idő alatt legalább egyszer bajnok lesz a Ferrarival. Legutóbb pedig azt mondta, hogy addig nem hajlandó távozni az F1-ből, míg nem lesz háromszoros világbajnok.

Kimi Räikkönen Kanadában hangsúlyozta, hisz a Ferrariban és nem tervezi azt, hogy távozzon Maranellóból. Ugyanezeket a gondolatok járnak Alonso fejében is, aki iránt a McLaren erősen érdeklődik.

„Továbbra is csak azt tudom mondani, mint eddig. A Ferrarinál nincs jobb hely a Forma-1-ben, még akkor sem, ha jelenleg nem mi vagyunk az élen. Az évek során már többször voltunk egészen közel a címhez, de mindig közbejött valami, ami megakadályozott abban bennünket, hogy elérjük a céljainkat. Ezeket a dolgokat nehéz feldolgozni, de eddig mindig sikerült és most is keményen dolgozunk.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Azt hiszem, a Mercedest idén rettentő nehéz lesz legyőzni és senki sem lepődne meg azon, ha Lewis, vagy Nico bajnok lenne az év végén, de számunkra fontos, hogy ott legyünk mögöttük. Egyelőre ez tűnik reálisnak, és ez az, ami még mindig motivál bennünket, hiszen a hosszú távú célunk az, hogy bajnokok legyünk.”

„Természetesen már bizonyos szinten készülünk a következő évre. A Forma-1-ben ez egy bevett dolog, és az, hogy jelenleg küszködünk az autónkkal, nincs hatással a jövő évi projektünkre. A legfontosabb az, hogy a maximumot hozzuk ki az évből és ezt felhasználván jövőre a legerősebbek szeretnénk lenni. Számos fejlesztés történt ennek az érdekében, de ezeknek a hatása nem érezhető azonnal. Nagyon magabiztosak vagyunk, és tudjuk, hogy mi van mögöttünk.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING