Alonso már négyszeres Forma-1-es bajnok lenne, ha 2007 után a McLaren-Mercedessel marad...

Alonso már négyszeres Forma-1-es bajnok lenne, ha 2007 után a McLaren-Mercedessel marad...

Jo Ramirez évtizedeket töltött a Forma-1-ben, többek között a McLarennél is dolgozott koordinátori szerepben. A szakember a spanyol AS-nek adott exkluzív interjút, melyben beszélt a McLaren-Honda jelenlegi helyzetéről.

Jo, a spanyol szurkolók nagyon aggódnak, hogy mi történt idén a McLaren-Hondával és Fernando Alonsoval…

„Senki sem számított erre, a Honda sem gondolta, hogy ilyen nehéz lehet, de szerintem a japánok már egy jó motorral rendelkeznének, ha más szabályok lennének – egy sokkal jobb erőforrással.”

Most tehát csak az a kérdés, hogy mi lesz 2016-ban.

„Ez attól függ, hogy a szabályok hogyan változnak – ha a pletykák igazak, és az erőforrások fejlesztésének befagyasztását feloldják, akkor csak az a kérdés, hogy milyen mértékben nyúlhatnak hozzá… Nem tudom. Az igazság az, hogy fejlődtek, de nem eleget: 4.5 másodperces hátrányt faragtak le 1.5-2 másodpercre, de az is igaz, hogy itt már sokkal nehezebb előre lépni.”

Fernando azt mondta, hogy Ő meg van győződve róla, hogy jövőre 2.5 másodpercet javulnak majd.

„Őszintén szólva szerintem a szabályok ezt nem teszik lehetővé.”

Akkor csak attól függ, hogy a szezon során tudnak-e fejleszteni.

„Igen, ettől függ, de nem engednek meg túl sok változtatást, és tesztelés nélkül hogy léphetnének előre? Csak péntekenként próbálhatnak ki új alkatrészeket, és ha minden működik, akkor szerencséjük van.”

Neked tetszik a Forma-1-es hibrid erőforrás?

„Szerintem nem jó, hiszen ha azt nézzük, hogy ez a motorsportok csúcsa, akkor ezek a szabályok inkább a Le Mans-hoz illenének, de ez a Forma-1. Nagyszerű sport, inspiráló, exkluzív és különleges show-val, a hatását illetően pedig jelenleg a második legnagyobb sport a világon.”

Elméletben az új motorformula még több motorgyártót vonzott volna a sportba, de végül csak a Honda érkezett meg…

„Amiatt, amit láthattunk. Pontosan hogy is tudna most egy új gyártó csatlakozni a Forma-1-hez? Látjuk, hogy mi történt a Renault-val és a Hondával, és lehetetlen… félnek tőle, hogy rossz irányba indulnak el, és ahhoz hogy hétfőn az autóid el tudd adni, ahhoz vasárnap nyerned kell.”

Visszatérve Fernandora…

„Nagyszerű, ezután a szezon után még jobban csodálom, hogy összeszorított fogakkal teljesítette ezeket a futamokat. Majd Japánban érthető módon kiakadt. A Honda hazai versenyén azonban ennek nyilván Ron (Dennis) nem örült, de szerintem Fernando akkor is jól tette, mert így nagyobb hatása volt a szavainak – végre reagáltak, erre már szükség volt.”

Azt mondják, hogy Fernando öregszik, és hogy sosem lesz már ugyanolyan.

„Nem, ez nem változik, nagyszerű versenyző – ezt például láthattuk Austinban vagy Brazíliában is. Alain Prost 37 évesen vonult vissza. Fernandonak még van ideje a 40-ig, és a Mercedessel biztos, hogy bajnok lenne. Ha anno a McLaren-Mercedessel marad, akkor már négyszeres bajnok is lehetne, erre mindig azt mondja nekem, hogy „talán igazam van, talán nincs”. Azonban az egyértelmű, hogy legalább egy bajnoki címet megnyert volna, talán egyet Ő, egyet Hamilton. Amikor 2007-ben megérkezett a McLarenhez, Lewis fenomenális volt, és ez hatással volt a csapatra – hiszen Fernandonak sosem volt ilyen jó csapattársa, és ez megbélyegezte a pályafutását.”

És most?

„Most Ő az egyik legnagyobb, és remélhetőleg újra nyerni fog, mert egy hihetetlen pilóta idejét vesztegetjük el.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING