Albon: A Williams többet fektetett az infrastruktúrába, mint az autóba, így nem volt élvezetes

Alex Albon szeretné segíteni a Williams csapatát abban, hogy következő években sikeressé váljanak, így elmondta véleményét az idei szezonról is, melynek eleje elmondása szerint „nem volt élvezetes”.

Albon: A Williams többet fektetett az infrastruktúrába, mint az autóba, így nem volt élvezetes

Alexander Albon ígéretes eredményeket mutat fel a Forma-1-es visszatérése óta, így nem volt meglepő, hogy a thaiföldi pilótának többéves szerződést ajánlott a Williams. Albon reméli, hogy a következő években fontos szerepet játszhat csapata fejlődésében.

A Williams egyértelműen előrelépett a jelenlegi F1-es szezonban. Albon szerint csapata a téli tesztek után nem volt fókuszban, így lemaradt a konkurenciától. „A csapat kicsit többet fektetett az infrastruktúrába és hasonló dolgokba, mint magába az autóba, szóval nem volt élvezetes" - mondta a Give Me Sportnak adott interjújában.

Még több F1 hír:

Azóta azonban a brit csapat nagyot lépett előre, és jó irányba fejlesztette az autót. „Nagyon jól optimalizáltuk az autót a stratégiával a kvalifikáción, és a trükkös körülmények között is pontot szerezhetünk" - jegyzi meg Albon. Példaként említi Zandvoortot, egy olyan pályát, amely általában nem fekszik annyira a Williamsnek, de ott is erős versenytempót mutattak.

A jövőre nézve Albon reméli, hogy segíteni tudja csapatát abban, hogy újra az élre kerüljön, ami a költségvetési sapka bevezetése miatt még nagyobb kihívás. „Nagyszerű dolog, amikor hosszú távra szerződsz egy csapattal. Sokkal jobban bele kell szólni a jövő évi lépésekbe, mert tényleg el kell gondolkodni azon, hogy mit javíthatunk az autón" - zárta Albon.

Négy csapatnál van még kiadó hely a 2023-as rajtrácsot illetően: „leghamarabb októberben, vagy később jöhet bejelentés”

megosztás
hozzászólás
A Mercedes elismerte: túlságosan optimisták voltak a 2022-es autójuk képességeivel kapcsolatban
Előző cikk

A Mercedes elismerte: túlságosan optimisták voltak a 2022-es autójuk képességeivel kapcsolatban

Következő cikk

Andretti: „Úgy készülünk, mintha megkaptuk volna az F1-be lépés jogát”

Andretti: „Úgy készülünk, mintha megkaptuk volna az F1-be lépés jogát”