A Mercedes elismerte: túlságosan optimisták voltak a 2022-es autójuk képességeivel kapcsolatban

A Mercedes pályamenti mérnöki csapatát összefogó Andrew Shovlin elismerte, hogy túlságosan optimisták voltak a szezon elején, amikor azt gondolták, hogy képesek lesznek győztes autót faragni a W13-ból.

Lewis Hamilton, Mercedes W13

Fotót készítette: Alessio Morgese

Azt követően, hogy a hibridéra kezdete óta sorozatban 7 konstruktőri bajnoki címet szereztek, a 2022-es szabályváltozásokkal egyidőben visszaesett a Mercedes teljesítménye, és idén csak két futamon tudtak önerőből a futamgyőzelemért harcolni.

Amikor a W13 bahreini fejlesztéséről lehullt a lepel, és megmutatkozott a Mercedes teljesen egyedi oldaldoboza, illetve annak majdnem teljes hiánya, a versenytársaik egyként tették fel a kérdést: már megint mögöttük ragadtunk?

Világbajnoki cím helyett azonban a Mercedes idén az autójával küzdött. A szezon elejét meghatározó delfinezést már szinte teljesen kilőtték a csapatok, és a Mercedes keserű tapasztalatok árán tanulta meg, hogy nem támaszkodhatnak teljesen a szélcsatornás adataikra.

Még több F1 hír:

A W13 papíron rengeteg leszorítóerőt termel, amikor minimalizálni tudja a Mercedes az autó hasmagasságát, ez azonban csak két helyszínen sikerült idén úgy, hogy a túlságosan feszesre hangolt futómű hátrányaival nem kellett megküzdeniük, a Hungaroringen és Zandvoortban. Toto Wolff csapatfőnök ezen felül elismerte azt is, hogy korrelációs problémákkal találkoztak az év elején, ami miatt nem tudtak időben reagálni az autó hiányosságaira.

Amellett, hogy Wolff szerint nem rendelkeztek a megfelelő eszközökkel a munkához, Andrew Shovlin, a csapat vezető mérnöke szerint az idei szezonnak van egy fontos pszichológiai tanulsága is.

„Kalandos szezonunk van” – nyilatkozta Shovlin Monzában a szombati sajtótájékoztatón. „Szerintem túlságosan is optimisták voltunk az év elején, amikor megpróbáltuk meghatározni az autó ideális működési tartományát.”

Még több F1 hír:

„Az autónk szezon elején használt változata a leszorítóerejét az aszfalthoz közel termelte, azonban rengeteg problémába ütköztünk a pályán, amikor tényleg megpróbáltuk ott tartani az autót. Szerintem nem titok, hogy mindenki megpróbálta azóta megemelni az autóját, hogy (a puhábbra hangolt futóművel) azok jobban kezeljék az útegyenetlenségeket, és ne is verjék oda padlólemezüket, mert azzal rengeteg tapadást veszítünk.”

„Nagyon értékes leckéket tanultunk, és azokat szeretnénk megtartani magunknak, de összességében egyszerűen nem elég jó az autónk. Arról sincs szó, hogy több leszorítóerőnk van, csak a rossz tartományban. Sok területre kell egyszerre koncentrálnunk. Az utóbbi 6-7 versenyen látott teljesítményünk biztató volt, és szerintem jó úton járunk.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Cunoda a szüleit hívta fel először a szerződéshosszabbítása után, de az apjának voltak kétségei
Következő cikk Albon: A Williams többet fektetett az infrastruktúrába, mint az autóba, így nem volt élvezetes

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország