A Renault megerősítette, hogy szakít a Toro Rossóval

A bejelentések sorozatának részeként a Renault kiadott egy közleményt, miszerint megszakítják az együttműködésüket a Toro Rossóval.

Az elmúlt héten már sejteni lehetett, hogy áll össze a Forma-1-es "sakkjátszma" a McLaren, a Renault, a Toro Rosso, a Honda és Sainz között. Lévén, hogy a McLaren idő előtt fel akarta bontani az együttműködését a még mindig szenvedő japán motorgyártóval. 

A Honda azonban nem akart kilépni a Forma-1-ből, így a Toro Rosso partnereként folytatják a királykategóriás szereplésüket. Viszont a Renault és a Toro Rosso szintén idő előtt bontott szerződést, melynek "ára" Sainz elengedése volt. 

A jövőben tehát a Renault nem folytatja a Toro Rossóval. 

"A Renault Sport Racing megerősítheti, hogy közös megegyezés alapján felbontják a partnerséget a Scuderia Toro Rossóval a 2017-es szezon végén."

"A Renault Sport Racing 2014-ben, 2015-ben és 2017-ben a Scuderia Toro Rosso partnere volt, mely időszak alatt 137 pontot szereztek. A legjobb eredmény Max Verstappen nevéhez fűződik, aki 2015-ben kétszer is a negyedik helyen végzett."

A Toro Rosso 2006-ban a Cosworth, 2007 és 2013 között a Ferrari, 2014 és 2015 között a Renault, 2016-ban ismét a Ferrari (régebbi specifikáció), és 2017-ben megint a Renault motorjait használta. 

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Esemény Szingapúri Nagydíj
Pálya Singapore Street Circuit
Csapatok Renault F1 Team , Toro Rosso
Cikk típusa BRÉKING