A Renault már a magyar futamot várja - Vettel bízik benne, hogy feledtetik a csalódást

A Renault már a magyar futamot várja - Vettel bízik benne, hogy feledtetik a csalódást

Remi Taffin nagyon bízik benne, hogy pár nap alatt is tudják optimalizálni az új üzemanyagot, ami Sebastian Vettel szerint sem úgy működött, ahogy kellett volna. Vegyes érzelmeket szült a Német Nagydíj, mert igazából senki sem elégedett.

A Renault és a Total fejlesztései nem váltak be - legalábbis Vettel elmondása szerint -, és valószínűleg egész évben ez marad a helyzet. A cég motorjai nem túl megbízhatóak, ami ma is bebizonyosodott. A Red Bull ugyan megszerezte a 4. és 6. helyet, de mindenki többet remélt. A motorszállító mérnöke igyekezett pozitívan látni a fejleményeket.

"Lenyűgöző verseny volt, számos csatával már a legelejétől"- mondta Taffin. "Miközben alapvetően nem annak kellene lennie a célnak, hogy rendszeresen a negyedik helyen végezzünk, pozitív látni azt, hogy a Red Bull olyan vezethetőséggel és tapadással rendelkezik, miszerint képesek harcolni a pályán és pozíciókat nyernek. A hétvégén bemutatott új szoftver segített ebből a szempontból, és az a cél, hogy Magyarországon még többet hozzunk ki belőle, amikorra teljesen optimalizálni kellene az interakciót a Total-lal."

Kitért a már említett megbízhatóságra is. "Dolgoznunk kell a megbízhatóságon is abban a kevés kis időben, ami Németország és Magyarország között áll rendelkezésre, mivel láthattuk, hogy a hétvége nem volt 100 százalékosan sima. A gondok relatív kicsik voltak, de egyesek nagy következményekkel jártak. Nem hisszük, hogy bármi olyasmi is lenne, amit ne lehetne helyrehozni, de világos, hogy teljesen meg kell szüntetni a nyári szünet előtt."

//

Post by www.f1-live.hu.

A következő állomás a magyar pálya, ahol forróság, lassú kanyarok, és minimális előzési lehetőség vár a csapatokra.

"Most mindannyian várjuk Magyarországot, ahol egy olyan pálya található, mely remek vezethetőséget követel lassú tempó mellett, és a nyomaték megfelelő szabályzása a fontos a végsebesség helyett. Hisszük, sokkal inkább feküdnie kellene az Energy F1 2014-nek, így ki kellene törnünk a rutinból, ami a harmadik és negyedik helyeket jelenti mostanában."

Vettel eddig sem titkolta, hogy ennél többet várt a felektől, különösen a Renault-tól és a Totaltól. Mégis azt gondolja, vagy inkább reméli, hogy még van a csomagban - derül ki az AMUS cikkéből.

"Úgy vélem, ez még nem az utolsó szó volt. Okai vannak annak, hogy miért nem működött olyan jól"- felelte a felvetésre, hogy mi a véleménye az új üzemanyagról. "Azt nehéz megmondani, hogy egy hét alatt rájövünk-e erre. Az világos, hogy csalódás. Többet reméltünk. Elmaradt a nagy előrelépés. De remélem, hogy még jönni fog. Talán még a nyári szünet előtt, pár napon belül."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Sebastian Vettel
Cikk típusa BRÉKING