A Red Bull eltűnhet a kanadai egyenesekben

A Red Bull eltűnhet a kanadai egyenesekben

Az osztrák címvédő egy igen nehéz versenyhétvégére számít Kanadában, miután az egyenesekben még mindig nem elég erős a Renault motorja.

Az F1-live.hu korábban már beszámolhatott a Red Bull állítólagos illegális tesztjéről, amit időközben az osztrákok tagadtak, addig a Renault nem kívánta kommentálni a sajtóban megjelent híreket, feltételezéseket.

Dietrich Mateschitz csapata már több ízben is elmondta, hogy az RB10 önmagában egy rendkívül versenyképes gép, mely a Mercedes szerint is aerodinamikailag a legerősebb, a Renault megbízhatósági gondjai és a teljesítmény miatt azonban Daniel Ricciardo és Sebastian Vettel nem tud harcban lenni a címért.

Monacóban talán a csapat eddigi legerősebb teljesítményét láthattuk a Mercedeshez képest, de most ismét egy olyan helyszín következik, ahol küszködhet az RB10.

„Azt hiszem, Montreal egy kihívást jelentő verseny lesz számunkra és érdekes lesz látni, hogy miként is boldogulunk majd ezzel.” – mondta Christian Horner csapatfőnök a brit Autosport lapnak.

„A Renault keményen dolgozik a színfalak mögött, és Monacóban sokkal, sokkal közelebb tudtunk lenni.” – tette Horner, aki egyetért Adrian Newey véleményével a Kanadai Nagydíjat illetően.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/all.js#xfbml=1"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs); }(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Bejegyzéswww.f1-live.hu által

„Ez volt az első alkalom idén, amikor képesek voltunk a Mercedes ellen harcolni. Dan (Ricciardo) tempója a verseny utolsó harmadában különösen jó volt. Akkor ő volt a leggyorsabb a pályán, ami sok bizalmat jelent számunkra.”

„Most azonban egy másik véglet következik, mivel Kanadában az egyenesek határozzák meg a pályát. Emiatt nagyon érdekes lesz látni, hogy hogyan boldogulunk a Mercedes motorokkal felszerelt autókkal Montrealban.”

A Renault nem adja fel a küzdelmet és Kanadában is új mechanikai frissítéseket tervez.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING