A McLaren még mindig Alonso válaszára vár, de van B-tervük: a pénz nem számít

A McLaren és Fernando Alonso továbbra sem állapodott meg egymással a folytatást illetően, és lehetséges, hogy ez még egy ideig így is marad.

Szingapúrban Eric Boullier csapatfőnök úgy nyilatkozott, gyakorlatilag mindenben megállapodtak a kétszeres spanyol világbajnokkal az új szerződést illetően, és már csak pár apróságot kell tisztázniuk.

Nos, úgy tűnik, hogy ezt a pár apróságot még mindig nem sikerült rögzíteniük és talán ezek az apróságok nem is azok, mivel a pletykák szerint Alonso csak 2018-ra akar aláírni, hiszen 2019-től a Mercedes ülése is elérhetővé válhat számára.

Boullier Malajziában is mondott néhány szót a helyzetről: „Van egy B-tervünk. Úgy gondolom, van néhány pilóta, akik szeretnének nekünk vezetni. A célunk a, hogy lezárjuk a dolgokat Fernandóval.”

A csapat igazi B-terve minden bizonnyal Lando Norris, a mindössze 17 esztendős tehetségük, aki hamarosan bajnoki címet ünnepelhet az F3-ban.

Boullier hangsúlyozta, ő is azt szeretné, ha Alonso Wokingban maradna és sikeres lenne a McLarennel. Stoffel Vandoorne maradását már megerősítette a vezetőség és az is hivatalossá vált, hogy a Renault motorjaival fognak versenyezni 2018-tól, így már csak egyetlen egy kérdőjel maradt, ami nem más, mint Fernando személye.

A francia szakembert Le Mans-ról is megkérdezték, hiszen a McLaren egyértelműen fontolgatja azt hogy visszatérjenek és rajthoz álljanak a legendás 24 órás versenyen.

Boullier elismerte, valóban érdekeltek lehetnek ebben, de csak akkor, ha az pénzügyileg is kifizetődő és rendkívül értékes számukra. Ha vissza is térnek, akkor azt csak a McLarenként teszik meg, nem összeállva valaki mással.

Egyelőre az a hivatalos verzió, hogy a McLaren vezetősége értékeli a visszatérés lehetőségét, de mielőtt bármilyen döntést is meghoznának ezzel kapcsolatban, teljesen átvilágítják az opciókat. A csapatfőnök arra is rávilágított, hogy a WEC és Le Mans mellett más sorozatokban is szerepet vállalhatnak, de nyilvánvalóan a legendás 24 órás futam előnyt élvez, amihez történelmileg is kötődnek.

Alonso ezen a hétvégén elmondta, várhatóan az Amerikai Nagydíjon már tudni fogja, hogy hol folytatja. A bérezése azonban nem jelent problémát, már csak amiatt sem, mivel több száz millió euró van a számláján, és az elmúlt években a Honda miatt nagyon sok pénzre tett szert, a sikertelenség ellenére is.

„Nem, ez nem lesz probléma. Az egyetlen problémát az jelenti, hogy vajon versenyképesek leszünk, vagy sem. Mindig is azt mondtam, hogy a dobogós helyekért és a győzelmekért akarok harcolni. Nehéz megmondani, hogy mi lesz jövőre, de a McLaren autója egyértelműen versenyképes, és egy jobb csomaggal sokkal előrébb lehetünk.”

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Csapatok McLaren
Cikk típusa Motorsport.com hírek
Címke boullier, wec