A McLaren bejelentette versenyzői beosztását az első bahreini tesztnapon

A McLaren-Mercedes ismertette, hogy osztotta fel versenyzői között az első bahreini tesztnapot. Az új autót pénteken elsőként Daniel Ricciardo viheti pályára, délután azonban már Lando Norris is szóhoz juthat.

A McLaren bejelentette versenyzői beosztását az első bahreini tesztnapon

A március 12-14. között megrendezésre kerülő bahreini tesztsorozatra a legtöbb csapat még nem ismertette, milyen ütemben küldi pályára versenyzőit. A McLaren most hivatalos honlapján ismertette az első nap beosztását, ami alapján délelőtt Daniel Ricciardo, délután pedig Lando Norris viheti pályára az MCL35M-et.

A Haas már teljes beosztását ismertette, míg a Williams azzal okozott meglepetést, hogy egy teljes napot adott a tesztversenyzőnek, Roy Nissanynak. 

Még több F1 hír:

Az biztos, hogy a McLarennél csak Norris és Ricciardo vezetnek a három tesztnap során, a brit csapat azonban egyelőre adós marad a szombati és a vasárnapi nap beosztásával.

„A teszt nagyon fontos lesz, ugyanis Landónak és Danielnek három napja lesz az autó megismerésére. Danielnek ráadásul itt lesz lehetősége igazán megismerkednie a csapat munkamódszerével” – nyilatkozta a McLaren versenyigazgatója, Andrea Stella.

„A csapat végre képet kaphat az MCL35M megbízhatóságáról és teljesítményéről, bár az erősorrend megállapításához az első versenyig kell várnunk. Mivel csak három tesztnapunk lesz, a hatékonyság kulcsfontosságú.”

„Mivel a szezonnyitó is Bahreinben lesz, nagyon fontos, milyen adatokat tudunk gyűjteni. Az első nap főként ellenőrzési munkálatokat végzünk, a második és a harmadik nap viszont már a teljesítmény lesz középpontban” – zárta Stella.

Perez értékes információkkal segíthet a Red Bullnak

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

A stílussal biztosan nem lesz gond a Ferrarinál: megegyeztek az Armanival
Előző cikk

A stílussal biztosan nem lesz gond a Ferrarinál: megegyeztek az Armanival

Következő cikk

Norris: Hamilton visszavonulhat az év végén ...

Norris: Hamilton visszavonulhat az év végén ...
Hozzászólások betöltése