Rossi: Olyan jó és elszánt vagyok, mint amilyen mindig is voltam!

megosztás
hozzászólás
Rossi: Olyan jó és elszánt vagyok, mint amilyen mindig is voltam!
2019. febr. 4. 6:47

Valentino Rossi töretlen lelkesedéssel és motivációval vág neki 2019-nek: úgy érzi, kemény munka révén lehetséges, hogy visszatérjenek a csúcsra a MotoGP-ben. Az olasz motoros kiemelte, kellő lépésekkel kell menetelniük előre, hogy építsenek a tavalyi év második felében tapasztalt fejlődésre.

Jakartában leplezték le az idei YZR-M1-et a Yamaha csapattagjai, melynek legfőbb ismérve, hogy az új főszponzor révén több fekete került a fényezésbe. Rossi tavaly a harmadik helyen zárt összetettben, de kénytelen volt futamgyőzelem nélkül abszolválni az évet: hol a gumikezelésben, hol az elektronikában látta a gondot a királykategória hétszeres bajnoka, aki nem egyszer bukott is az élmezőnyben haladva.

„Mindig is élvezem a csapatbemutatókat”- kezdte Rossi. „Ez az első alkalom, hogy meg tudjuk mutatni a teljes csomagunkat, amit az új szezonra szánunk, és ami a legfontosabb: ez az esemény annak a jele, hogy közeleg az előszezon vége!”

„Kicsit pihentem és edzettem is az elmúlt hónapokban, de ahogy a rajongók többsége, úgy én is nagyon vártam, hogy megkezdődjön az új szezon. Nagyon fontos a közelgő teszt Sepangban, mert ez az első lehetőség a csapat számára, hogy mindenki egy helyen legyen és kipróbáljunk mindent, amin a Yamaha dolgozott a tél folyamán. A teljesítményünk javult az előző szezon végén, de nagyobb lépésekre van szükségünk, tehát ideje munkához látni!”

„Örömmel tölt el, hogy idén új szerepben csatlakozik hozzánk a Monster Energy; régóta a Yamaha és az én szponzoraim, tehát remekül ismerjük egymást, ugyanolyan szenvedéllyel állunk a versenyzéshez, ami fontos. Őszintén várom az új szezont, azt, hogy újra motorja üljek – vissza akarok pattanni az M1-em nyergébe! Olyan jónak és elszántnak érzem magam, mint amilyen mindig is voltam, ezen a téren semmi sem változott – hiszem, kemény munka révén fejlődhetünk a tavalyi évhez képest és visszatérhetünk a csúcsra.”

Következő cikk
Bemutatkozott a Yamaha 2019-es motorja: YZR-M1

Előző cikk

Bemutatkozott a Yamaha 2019-es motorja: YZR-M1

Következő cikk

Vinales: "Az új versenymérnököm sokkal magabiztosabbá tesz"

Vinales: "Az új versenymérnököm sokkal magabiztosabbá tesz"

Cikk részletei:

Sorozat MotoGP
Versenyzők Valentino Rossi Vásárlás
Csapatok Yamaha Factory Racing