Újra amerikai versenyző az F1-ben?

megosztás
hozzászólás
Újra amerikai versenyző az F1-ben?
Szerző:
, Szerkesztő

A legendás amerikai versenyző és F1-es világbajnok, Mario Andretti örülne, ha valamelyik honfitársa a királykategória mezőnyében bizonyíthatna. 1978 világbajnokának a 20 éves Colton Herta személyében konkrét jelöltje is van a szerepre.

2015-ben a kaliforniai Alexander Rossi minden bizonnyal büszkeséggel telve készült hazai versenyére, az Amerikai Nagydíjra. Scott Speed 2007-es szezonja óta ő volt az első versenyző, aki az Egyesült Államokból érkezett.

A Manor amerikai versenyzőjének természetesen nem voltak győzelmi esélyei, 12. helye ugyanakkor elismerésre méltó teljesítménynek számított. Rossinak ennek ellenére nem sikerült olyan ülést találnia, ahol számottevő eredményeket érhetett volna el.

A versenyző úgy döntött, az IndyCarban próbál szerencsét, ahol mindjárt első évében, 2016-ban megnyerte a 100. Indy 500-as versenyt. Rossi 2018-ban a 2., 2019-ben pedig a 3. helyen végzett a bajnokságban.

Még több F1 hír:

Mivel az F1 nem tudta megadni Rossinak, amire vágyott, Amerikának továbbra is várnia kell egy sikeres F1-es versenyzőre. Szinte hihetetlen adat, de az utolsó amerikai futamgyőzelem 42 éve született, amikor Mario Andretti Lotusát első helyen intették le a Zandvoortban megrendezett 1978-as Holland Nagydíjon.

A junior kategóriákban elért eredmények alapján úgy tűnt, Juan Manuel Correa lehet a következő, aki az Államokból érkezve a királykategóriába jut. A 2019-es, Anthoine Hubert halálával végződő rettenetes baleset azonban minden bizonnyal Correa reményeinek is végett vetett, ugyanis ő is csaknem végzetes sérüléseket szenvedett.

Alexander Rossi, Andretti Autosport

Alexander Rossi, Andretti Autosport

Fotó készítője: Chris Graythen - Getty Images

Ami a jelent illeti, Logan Sargeant meggyőző teljesítménnyel az idei F3-as bajnokság harmadik helyén végzett a Renault által protezsált ausztrál Oscar Piastri és a Sauber kötelékébe tartozó francia Théo Pourchaire mögött.

Az F1 kapcsán Mario Andretti megnevezte saját jelöltjét: Colton Hertát. 1978 világbajnoka Kyle Petty podcastjében beszélt Amerika és az F1 kapcsolatáról:

„Az én időmben nem gondoltam volna, hogy ilyen hosszú idő után sem hallhatjuk újra az amerikai himnuszt. Ez szomorú, mert tehetségeknek nem vagyunk híján.”

„Amikor Colton Herta fiatal volt, az édesapja, Bryan Európába küldte őt. Szerepelt a brit F3-as bajnokságban, ismeri a legtöbb európai versenypályát.”

Herta nem vallott szégyent Európában: 2015-ben a brit Forma-4 tabellájának harmadik helyén végzett, a győztes pedig nem más volt, mint Lando Norris. 2016-ban mindössze két hétvégét teljesített a brit Forma-3 mezőnyében, ám a hat futamból háromszor is dobogóra állhatott, Brands Hatch-ben pedig győzelmet ünnepelhetett.

Nem véletlen, hogy Andretti is elismerően beszélt róla: „Colton egyike azon fiatal versenyzőknek, akit szívesen látnék Európában.”

Az IndyCar összetett tabellájának 4. helyét elfoglaló 20 éves Colton Herta a racer.com kérdésére így nyilatkozott: „Szívesen versenyeznék a Forma-1-ben.”

Binotto megfogalmazta a Ferrari 2021-es célját

Ajánlott videó:

Az MP4-23: az utolsó autó, amellyel világbajnoki címet nyert a McLaren

Előző cikk

Az MP4-23: az utolsó autó, amellyel világbajnoki címet nyert a McLaren

Következő cikk

Stroll: Sokan ki akarnak majd csinálni

Stroll: Sokan ki akarnak majd csinálni
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Szerző Dobozy Dávid