Tapintható a trend a McLarennél: vehemensen készülnek Európára

Tapintható a trend a McLarennél: vehemensen készülnek Európára

A McLaren Honda folyamatos fejlődéssel abszolválta a szezon első felvonását, természetesen nem felejtik el megemlíteni, hogy továbbra sem elégedettek a teljesítménnyel. Eric Boullier látja a fényt.

Button nem tudott kimenni a rajtrácsra, mert az erőforrás beindításakor az adatok egy meg nem oldott hibát jeleztek az ERS felől, a csapat nem ítélte meg elég biztonságosnak a rendszert. Alonso 11. helye bíztató, a negyedik futam után egyértelműen elmondható, hogy továbbra is előre lépked a McLaren.

"Ahogy megérkezünk az európai szezonba, ideje emelni a tétet"- mondta Boullier. "Az év első tengerentúli futamai alatt - Ausztrália, Malajzia, Kína és Bahrain - folyamatosan javítottunk az autón, köszönhetően a sorozatos fejlesztéseknek, és ennek eredményeként lineáris és tapintható trend alakult ki a teljesítményben. A következő futam három hét múlva lesz, ami elegendő időt biztosít arra, hogy további fejlesztéseket készítsünk elő"- fejtette ki a versenyigazgató.

"Nem fogunk jóslatokba bocsátkozni, hogy mindez hova juttat majd minket a tempó terén, de arra számítunk, hogy az említett trend továbbra is folyamatos és tapintható lesz a teljesítményben. Világos, nem voltunk elégedettek a versenyképességünkkel - a csapatunk a győzelemért létezik -, de rettentően nagy csapásokat tettünk meg az Ausztrál GP óta. Korábban már elmondtam, most is elmondom: még mindig egy hegyet kell megmásznunk, de meg fogjuk mászni. Ebben 100 százalékig biztosak lehetnek."

//

Nem félnek, de tisztelik a Ferrarit - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, 19 April 2015

Yasuhisa Arai, a Honda senior menedzsere is értékelte az eddigieket. "Újabb pozitív lépést jelent nekünk az, hogy Fernando ma a pontszerző helyek közelében ért célba. Napról-napra látom a fejlődést, és magabiztos vagyok a munkát illetően, amit folytatni fogunk a továbbiakban is. Persze rendkívül szerencsétlen volt, hogy Jenson esetében elektromos gondok léptek fel, így képtelen volt versenyezni, de biztosak vagyunk benne, hogy meg tudjuk oldani őket."

"Most, hogy teljesítettük a szezon első négy futamát, van egy rövidebb szünetünk, hogy továbbfejlődjünk. Hevesen fogunk készülni az első európai versenyre. Különös figyelmet szánunk a versenyképességre és a megbízhatóságra."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING