Schumacher fia valóban eljuthat a Forma-1-ig, de nagy tapasztalattal

Schumacher fia valóban eljuthat a Forma-1-ig, de nagy tapasztalattal

Mick Schumacher, hála édesapja tervének igencsak komoly formulaautós tapasztalattal juthat el a Forma-1-ig.

A hétszeres világbajnok fia nemrég töltötte be a 17. életévét, de már a második évét teljesíti az F4-es sorozatban, ráadásul idén nemcsak a német, hanem az olasz szériában is rajthoz áll.

Egyelőre úgy tűnik, hogy ez egy nagyon jó döntés volt a családtól, mivel Mick így hatalmas tapasztalatra tehet szert, miközben hétről hétre sikerélménye van, és mindig tanul valami újat. Ez így volt két héttel ezelőtt Misanóban, és legutóbb Oscherslebenben is, ahol két negyedik és egy első helyet szerzett.

Sajnálatos módon Michael nem lehet közvetlen a fia mellett a versenyeken a súlyos sérülése miatt, de az tisztán látható, hogy a család a legenda terveit követi, hiszen ő volt az, aki egyértelművé tette, hogy a fiának az összes fontosabb ranglétrát teljesítenie kell, még mielőtt esetlegesen a Forma-1-be kerül.

Schumacher ezt elsősorban amiatt szerette volna így, hogy Mick az F1 előtt komoly formula kategóriás tapasztalattal rendelkezzen, megtanulja a szaknyelvet, az autókkal kapcsolatos legfontosabb és legrészletesebb technikai jellemezőket, valamint nagyon otthonosan mozogjon a motorsportban és a különböző versenypályákon.

Ugyanezt hangsúlyozta nemrég Sabine Kehm, a Schumacher család menedzsere és szóvivője, így a következő pár évben még szinte biztosan a kisebb szériákban láthatjuk viszont a fiatal németet, kezdve az F3-as és F2-es szériákkal, vagy épp a GP2-vel, ami talán a legkomolyabb ugródeszka a királykategóriába. Ezzel együtt egy mercedeses szerződés esetén a DTM is szóba kerülhet számára.

Többek között erről is szó lesz a GP-live.hu kedd esti adásában, amibe ti is becsatlakozhattok a YouTube chatfala segítségével, és véleményezhetitek az adott témákat.

A GP-liv.hu F1-es műsora az eddig megszokott módon kedd este 7 órakor veszi kezdetét. És ne feledd, iratkozz fel a hivatalos YouTube csatornánkra, ahol újabb és újabb érdekes tartalmak kerülnek feltöltésre.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Michael Schumacher , Mick Schumacher
Cikk típusa BRÉKING