Mattiacci érkezett, de a szabadedzés ugyanakkor van: Alonso még nem számít változásra

Mattiacci érkezett, de a szabadedzés ugyanakkor van: Alonso még nem számít változásra

Fernando Alonso ismét hangsúlyozta, időbe telik, mire az új csapatfőnök beilleszkedik, megtanulja a Forma-1-et. Marco Mattiacci még nem hoz olyan kaliberű döntéseket, mint amit a pozíciója alapján tehetne, mivel nem elég tapasztalt.

Alonso először a hétvégi esélyekről beszélt, és ma úgy nyilatkozott, a Mercedes AMG dominálni fog a hercegségben. A minap a Red Bullnak adott esélyt arra, hogy a közelükbe férkőzzenek, magukkal továbbra sem számol - csak rendkívüli körülmények között. "Monaco egy különleges pálya, mely rendre változtat kicsit a dolgokon, de nem kellene azt gondolnunk, hogy a Mercedes nem fog dominálni itt - ahogy tették azelőtt is. Első és második helyen voltak minden futamon, jelentős előnnyel"- kezdte Alonso.

"Arra kell gondolnunk, hogy szerzünk pár jó pontot. Nem szabad hibázni, mivel Monacóban nincs helyed hozzá. Ha bízol az autódban, akkor az öt tizedet is jelenthet. Az eső változtathat a dolgokon, és elnézve a helyzetet, vasárnap van rá esély. Ez kicsit nagyobb káoszt okozhat a futamon. Az autót trükkös volt vezetni; most egy olyan pályára érkeztünk, melynek egyedi a vonalvezetése, van pár rizikós pontja, szóval látni kell, melyik csapat tudja egy kicsit jobban hozzáigazítani az autót. Egy normális pályán egy fejlesztés 2-3 tizedet ér, itt ez nem olyan fontos."

"5, vagy akár 7 tizedet is jelenthet, ha bízol az autódban, mindezt zéró fejlesztéssel, de jó beállítással, jó felkészüléssel"- jelentette ki Alonso.

//

Post by www.f1-live.hu.

Mattiacci a harmadik futamára készül, de a spanyol bajnok nem érez nagy változást az új vezetés óta. "Nem sokat, hogy őszinte legyek, de ugyanezt mondtam Barcelonában is. Nem hiszem, hogy minderre hamarosan sor kerülne. Megérkezett, még mindig tanulja a kulcsfontosságú dolgokat, a Forma-1-es környezetet, hétvégéket, és még a gyárban is nagyon sok mindent kell megtanulni. Mindezt azért, hogy tapasztalatra tegyen szert olyan döntések miatt, amiket most még nem fog meghozni."

"Ami minket illet, versenyzőket, szerelőket, mérnököket, ugyanakkor vannak a meetingek, szabadedzések is ugyanakkor vannak, nem látunk túl nagy különbséget"- folytatta. "Amikor elmegyek Maranellóba dolgozni, a meetingekre, felkészülni, szimulátorozni, ezek semmit sem változtak. Ahogy mondtam, nem számítok változásra az első hónapban, és még nem rendelkezik a kellő tapasztalattal."

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Fernando Alonso
Cikk típusa BRÉKING